I. Évad 92. rész 01/08 L

.:: Zoe szemszöge ::.

Nem tudom hány óra lehetett, de felriadtam. Az első amivel szembe találta magam az Louis dudorodó férfiassága. Nem tudtam milyen perverz álmai lehetek, vagy csak a térdem idézte elő, ami hozzá ért. De nem akartam tudni mi járt a fejébe. Ahogy elvettem a lábam, egy aprót nyögött, majd még jobban magához húzott. Visszafeküdtem a mellkasára, majd vártam, hogy újra elnyomjon az álom.

Reggel, amikor felkeltem egyedül voltam szobába. Nagy nehezen kimásztam az ágyból. Égnek álló hajjal és komás fejjel, mentem le, hogy egyek valami reggelinek alig nevezhető édességet. A szemem csak éppen, hogy nyitva volt. Számoltam a lépéseket, nehogy valaminek neki menjek. Ahogy közeledtem a konyha felé égett szagot éreztem. Azonnal minden álmosság ki ment a szememből. Láttam, hogy Louis mosogat. Biztos, hogy valamit ő csinált megint.
Kinyitottam a hűtőt, kivettem belőle a tejet és önteni akartam magamnak, csak elvették tőlem.
 Túl hideg  tette vissza.
"Éhes vagyok" – toporzékoltam.
 Meg kell tanulnom szájról olvasni  simogatta a nem létező szakállát.
" Még mindig éhes vagyok. Úgy megcsókolnálak, de az orvos tiltja"  vajon ezt érette?
 Mit tilt az orvos?  húzta össze a szemöldökét.
" A lényegről lemaradtál, de mi a reggeli idióta? " – jó volt végre a szemébe mondani amit gondolok.
 Kekszet akarok  jött be Lucifer.
Louis adott neki enni, addig én meg egy almát rágcsáltam.
 Akartam csinálni rántottát, de oda éget  nevetett fel.
Megforgattam a szemem, majd elzavartam Louis a tűzhelytől. Elővettem mindent amit a palacsintához kell. Louis felment, hogy felöltőzőn. Csak akkor tűnt fel, hogy egy száll bokszerben feszít. Egy kicsit nagyon is elszenvedtem a sütéssel, mert csináltam egy elég egyedi darabot is.
 Mik ezek a fenséges illatok  jött le Amy.
Felmutattam neki a művem, majd feldobtam egy másikat.
 Jó reggelt  jött be Liam.
 Vedd fel, mert a végén csak jobban megfázol  jött le Louis a köntösömmel a kézébe.
Felöltöztetett, mint egy kis gyereket, de hiába mondtam neki, hogy egyedül is feltudok öltözni. Nem hallotta.
 Gyógyszer bevetted?  mutatta fel a dobozt.
Megráztam a fejem, mire kivett egy darabot belőle, öntött egy pohár vizet. Elvette tőlem a palacsinta sütőt.
 Amy jól vagy?  kérdezte Louis miközben elzárta a gázt.
 Igen, de miért kérded?  nézett értetlenül
 Mert vörös pöttyök vannak rajtad  mondta, majd letörte az egerem fülét.  Finom.
 Tényleg pöttyös vagy. Gyere megyünk orvoshoz  állt fel Liam és húzta maga után Amyt, aki még kapaszkodott a palacsintájába.
Louis meg én árgus szemekkel néztük, ahogy elhagyják a házat.
Felvettem egy farmert meg egy pólót erre húztam fel egy pulcsit. Nyakam köré tekertem a kedvenc zöld sálam, és leültem a kanapéra. Vártam, hogy Louis találjon valami filmet.
Csak szexre kellesz-t választotta ki.
Nagyon jókat nevetettem rajta, vagy is csak szerettem volna. Hang nem jött ki a torkomon. Amikor meg a pasi adott a csajnak egy csokor répát, Louis féltékeny volt rá. Csak a szemem forgattam és vissza dőltem a mellkasára. Már majdnem elaludtam amikor a telefonom jelzet, hogy smst kaptam.
Gyere gyorsan. Gracenek valami baj van. H
Megmutattam Louisnak. Gyorsan elpakoltunk és már indultunk is a fiúk közös háza felé. Ahogy beléptünk néma csend fogadott. Ahogy mentünk felfele a folyóson Graceba ütköztünk. Kikerült minket, majd meg a fürdő felé.
Beléptünk Harry szobája, és vártuk a magyarázatot. Ahogy beléptünk Harry felénk fordította a gépét.
 Reggel amikor felkeltem, már akkor rosszul volt. Amint eszik valamit azonnal kihányja. Még inni sem akar  olvasta fel Louis. Engem kirázott a hideg.
 Van fogalmad, hogy mit jelent a folyamatos rosszul lét. Mi van ha terhes? Hmm. Na mi van akkor?Hatalmas baj. Még azt sem tudják, hogy jártok, erre már apuka is lettél?
 Nem vagyok terhes Louis  jött be Grace, és már ment is ki.
Elvettem Harrytől a laptopot majd begépeltem, hogy szerintem mi a baja.
 Egy sima gyomor rontás miatt nem kellene ennyire rosszul lennie. Szerintem jobb lenne, ha orvoshoz vinnénk  mondta Louis.
 Nem megyek orvoshoz  nyögte.
20 perc vita után. Szegyén Harry és én. Laptopon nehéz vitatkozni. De meggyőztük Gracet, hogy orvoshoz kell mennie.
Kórházba össze futottunk Limy párossal. Nekik sem rózsás a helyzetük. Amy elkapott valami himlőt és bent kellett maradni pár napig. Felajánlottam Liamnak, hogy segítek elhozni az otthon maradt cuccait. Grace meg annyira kiszáradt, hogy infúziót kötöttek be neki. Harry nem tágított mellőle. Liam meg vissza ment megnézni, hogy Amy hogy van. Nem vártam a hősszerelmesre. Karon ragadtam Louis és kihúztam a kocsihoz.
Szerencsénkre nem volt otthon senki (Amy nekünk adta a kulcsát), így gond nélkül eltudtok hozni a cuccokat amit Amy mondott Liamnek.
Átvittünk mindent hozzánk, majd vissza mentünk a kórházba. Mindenki ott volt.
Mindenki szarul járt ez a kis kiruccanás alatt. Leila köz utált személy lett. Engem is utálnak plusz még nincs hangom. Sőt eltiltottak a pasiktól. Harry is néma lett. Niall és Zayn megfázott. Soffy három helyen törte le a kezét. Grace meg valami szörnyű gyomor rontást kapott el. Amy rózsahimlős lett. Louisnak szinte kiesett az egész szilveszter. Liam meg elhagyta a egyik bőröndjét, még a reptéren. Szerencsétlen társaság, de össze tart.

6 megjegyzés:

  1. Nagyon jóóó!! Siess a kövivel!

    VálaszTörlés
  2. Szia!:D
    Jaj annyira jó lett!!!!:DDD És ennyire szerencsétlenek meg hogy lehetnek?:"D Hát én sírtam a röhögéstől ezen az utolsó bekezdésnél. Imádom és hamar kérünk folytatást!!!:DD
    Rose X

    VálaszTörlés
  3. Imaaaaaaaadlaak!!! koki patriiiik. Xoxo, Zsoo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Imádhatsz is, mert most teszem fel az új részt :D

      Törlés