II. Évad 50. rész 08/02 N

.:: Zayn szemszöge ::.

Olyan csináltam amit megvetek. Amit senkitől semmilyen kifogással nem orvosolható, vagy magyarázható. Beláttam pár dolgot amíg, külön voltam Soffyval. Nem szeretettem, soha nem szeretettem tiszta szívemből. Vigaszt kerestem benne Perrie elvesztése miatt. Egy eszköznek használtam fel.
Teljes káosz volt a fejembe. Azt hittem, hogy ha szétválunk tudok gondolkodni, de nem mentem semmire és megjelent egy híres lány banda.
Little Mix. Milyen ironikus, hogy pont nekik is New Yorkban volt koncertjük és pár szállodával arrébb volt a szállásuk. Még véletlenül se gondolkodjak. Kapjak egy kis időt.
Perrie meglátogatott amiből az lett, hogy az újra együtt vagyunk alkalmával fel avattuk az új szállodába az ágyat. Nem mondtam neki, hogy Soffyval még nem szakítottam. Pedig mennyiszer beírtam a telefonba és már csak meg kellet nyomni a küldés gombot. De nem voltam ennyire gyáva, hogy megmondjam neki így.
Ennyi minden érdekesség futott végig rajtam miközben zuhanyoztam. Nem akartam kijönni soha. Valahogy itt biztonságba voltam.
– Zayn – kiabált Louis.
– Mi az?
– Keresnek telefonom – ordította.
– Vedd fel és mond meg, hogy hamarosan megyek – emeltem fel a hangom.
Elzártam a vizet, majd a derekamra csavartam egy törölközött.
– Van mit meg magyaráznod – mondta Louis miközben oda dobta nekem a telefont.
Megnéztem, hogy ki hívott, mert még vonalba van. Perrie. Ebből nem jövök ki jól.
– Majd vissza hívlak – mondtam, majd letettem a telefont.
– Hallgatlak – tette csípőre a kezét.
– Szeretem.
– Soffy?
– Szakítok vele.
– Minél hamarabb, mert mind a kettőnek hazudtál.
– Tudom.
– Hozd helyre – ment el.
Gyorsan felöltöztem, majd megigazítottam a hajam és irány a reggeli. Ahogy leértem a hallba, már hallottam Richard dallamos kiabálást.
– Az isten verjen meg hol vagy te lány?
– Nem kell kiabálni itt vagyok – mondta egy női hang.
Beléptem az étkezőben, hat első pillantásra számomra idegen ült az asztalnál, de ahogy közelebb értem észre vettem őket. Jade, Jesy, Leigh-Anne egy kiabáló Zoe, egy pohárral a fejét megtámasztó Soffy és Perrie aki a telefonját nyomkodta. Richard meg folyamatosan magyarázott Zoenak.
– Remélem elintézted, mert ha nem...  kezdett bele Richard.
– Könyörgöm, meg tudom csinálni, nem hagynál békén? – fojtotta bele a szót Zoe.
Néztek még pár percig farkasszemet, majd Richard kapott egy telefont és kámforrá vált. Soffynak küldtem egy smst, hogy jöjjön fel a szobámba, fontos dologról akartam vele beszélni.
Nem jött válasz, de láttam, hogy felkelt az asztaltól. Felmentem az egyik lifttel, majd beléptem a szobámba. Ahogy leültem az ágyra úgy nyílt az ajtó.
– Jó, hogy jössz. Valami fontosat kell elmondanom – kezdtem bele.
– Nekem is – húzta a száját.
– Kezd te – adtam meg az elsőbbséget.
– Tudod minden szép és jó volt, de... – akadt meg.
– Már nem szeretsz, mert találtál mást? – kérdeztem mire bólintott – Én is.
– Perrie?
– Pontosan – haraptam bele az alsó ajkamba.
– Barátok? – kérdeztem mire kitártam a karom és megöleltem.
– Amúgy ki az aki elcsavarta a fejed?
– Nem ismered, nem Londoni.
– Nevét azért megtudhatom.
– Hívjuk csak úgy, hogy Életem Szerelme, mert még senki nem tud róla.
– Tőlem nem tudják meg.
Soffy átment egy másik szobába, én meg lementem az étkezőben. Louis, Zoe, Jade, Jesy, Liegh-Anne és Perrie voltak már csak ott.
Oda hajoltam Perriehez és adtam neki egy gyors csókot.
Meglepetésemre akitől legjobban tartottam nem csinált semmit. Csak a tojást szúrta fel a villájára. Majd azt rágcsálta. Valami még volt a tarsolyába.
Reggeli után a lányok elmentek. De amikor fel akartam kelni, hogy vissza menjek a szobámba Louis megfogta a kezem és vissza ültetett.
– Hallgatom Mr. Malik – mondta az asszonya.

II. Évad 49. rész 08/02 N


.:: Zoe Szemszöge ::.

Ha nem lett volna elég, hogy az eső is esik ráadásul akkora volt a köd, hogy csoda, nem mentem neki az irányjelző oszlopnak.
Összességében egy évet töltöttem New Yorkba, de ilyen szar időt még soha nem fogtam ki. Eset már a hó, de az szép meg romantikus, ha azt nem vettük figyelembe, hogy egyedül sétáltam a táskába egy maszkkal meg egy forró csokival a kezembe. Vagy esetleg egy könyv volt nálam, esetleg magassarkúban egyensúlyoztam, hogy ne a seggemen csússzak végig az utcán.
Nagy nehezen épségben eljutottam a hotelhoz.
– Végre – ölelt meg Steven. – Már azt hittem, hogy soha nem érsz ide.
– Én is. Még ilyen szar időt soha nem láttam – csuktam össze az ernyőm.
– Pedig nyár mindig ilyen főleg az augusztus.
Beállt a pult mögé én meg oda húztam egy bár széket, majd elővettem egy papír kötöget amik a fiúk igényeiről volt benne. Volt jó pár furcsaság benne. Harry például olyan szobát szeretne aminek extra vastag a fala. Nem akartam tudni, hogy mit terveztek. Ahhoz még én is kiskorú vagyok.
– Hogy-hogy te rendezed a szobákat az öt dalos pacsirtának?
– Kettő ok vagy három.
– Mik azok?
– A menedzserük az én nagy-nagy bácsikám, én érek rá, meg én is a dalos pacsirtákkal fogok lakni.
– Ki az a nagy-nagy bácsi?
– Anyai ágról öregapám testvére.
– Melyik dalos pacsirta az urad?
– Louis.
– Az melyik?
– A kék szemű barna hajú, szexi pasi, kidolgozott mellizmokkal – mondtam kicsit tettet csodálattal.
– Biztos – fordult a géphez.
Miközben a gépen pötyögött valamit addig én megritkítottam a karamellás cukorka készletet. Mikor üres volt a tál vissza tettem a papír, pont mit az első nap. Akkor az idegesség miatt ettem, most meg az unalom miatt. Kis repülőt hajtogattam az egyik cukorkás papírból, majd annak a röppályáját próbáltam ki. Hát nem ment messzire, Steven orrának repült. Rám kapta a tekintetét mire fütyülni kezdtem és a plafont néztem.
Mire vissza fordultam egy teli tál karamell várt. Megettem egyet, majd megint hajtogattam, csak most egy csónakot, hajót amennyikre jobban hasonlít. A következő papírjából egy repülő lett. Hajtogattam még egy nyulat, szívet meg hat pillangót. Kiállítás volt a pulton. Ahogy elmentek mellettem az emberek hátra hőköltek.
– Kész is – fordulta oda Steven, majd neki is felszaladt a szemöldöke.
– Ne nézz így, olyan lassan csináltad, valamivel le kellett kötnöm magam – védekeztem.
– Itt van mind a hét kulcs – adta oda sorban őket. – Más valami?
– Nem, köszi, majd találkozunk még.
– Rendben – intett.
Kinyitottam az ernyőt és gyalog indultam meg a szakadó esőben. 10 perc séta után meg is érkeztem. Az ajtóban nem volt senki. Szóval nyugodtan tudtam belépni. Felmentem a hatodik emeletre, majd megkerestem a 253 szobát.
– Gyere  kiabált ki.
Ahogy beléptem az ajtón oda kapta a fejét. Először nem lehetett semmit leolvasni az arcáról, majd hirtelen döbbenetet. Mikor tudatosult benne, hogy mi is történt körülötte a mosolyát le sem lehetett törölni.
Oda lépet hozzá majd egy édes csókkal köszöntött.
– Hogy kerülsz ide? – kérdezte miközben leült az ágyra és az ölébe húzott.
– A repülő hozott.
– De nem úgy volt, hogy csak későn értek ide. Éjfél tájba.
– De, csak meggondoltuk magunkat.
– Te vagy Soffy?
– Közös döntés, de miért kérded?
– Nem tudod?
– Mit nem tudok?
– Hogy mi volt reggel?
– Louis érthetően beszélj – teremtettem le.
– Zoffynak vége.

II. Évad 48. rész 08/01 N

.:: Zoe Szemszöge ::. 

Hajnalok hajnalán érkeztünk meg. Mivel nem lett sehol sem közzé téve, hogy mikor utaztunk így nyugodtam mehetünk végig a reptéren, Paul kijött elénk. Bepakolt a kocsiba, mi meg beültünk hátra.
Mivel anyáék illetlenségnek tartották volna ha otthon hagyom az utó húsvéti ajándékom ezért Lucy is jött velem.
Viszonylag jól viselte az utat. Ha Lucifer meg ott hagyom akkor ki tör a harmadik világháború.
A hotelnél volt pár rajongó, de mint kiderült egész nap itt álltak. Soffy felhúzott a fejére egy kalapot meg egy napszemüveg és hátul ment be Lucyval.
Ahogy megláttak a rajongók elkezdtek sikoltozni.
Hirtelen a semmiből pár riporter tűnt fel. Ha tudtam volna, hogy itt lesznek akkor én is álcázva közelítem meg a terepet. Kommandóztam volna egyet.
Amikor a kamera vett küldtem egy légpuszit, majd a riporter felé fordultam.
– Zoe mi szél hozott New Yorkba?
– Meglátogatom az egyik régi barátom.
– Nem a(z) One Directionhoz mész véletlenül?
– Most nem, de majd hozzájuk is benézek.
– Hogy-hogy most jöttél?
– A családommal töltöttem egy kis időt.
Lucifer szinte bele esett a kamerába annyira nézte.
Nem válaszoltam több kérdésükre hanem bementem. Közben pár rajongó kért aláírást. Adtam nekik, majd nagy nehezen bejutottam a szállodába, azt hittem ez soha nem fog elérkezni.
Bent Paul és Richard várt.
– Kedves voltál velük? – köszönt Richard.
– Igen, nem küldtem el őket a büdös picsába.
– Hála istennek – sóhajtott fel.
Paul megmutatta, hogy melyik szoba lett miénk. Első ok. A többiek nem tudták, hogy ma jöttünk azt hitték hogy csak másnap érünk ide. Második ok. Hajnali egy óra senkit nem akartunk felkelteni. Harmadik ok. Másik szállodába kellett menni és oda először én mentem lefoglalni. Mivel Richard kijelentette, hogy nekem kell csinálnom.
Lucy lefeküdt a padlóra és onnan figyelte ahogy mint egy mérgezett egér rohangáltam. Sehol nem találtam a telefonom pedig csörgött. Hiába mentem a hang irányába csak rosszabb lett. Megnéztem mindenhol.
Egyre hangosabban szólt csengő hangom lehet, hogy még a szomszéd szobában is hallották. Egyszerűen fel adtam. Nem találom. Füleltem és vártam, hogy valami isteni csapás vagy akármi megmondta, hogy hol a telefon.
– Meg van – mondta Lucifer mire azonnal felpattantam, de csak az láttam, hogy Lucy előtt állt.
Oda mentem és egyre közelebbről hallottam a zenét. Hirtelen Lucy felugrott, majd megláttam, hogy végig a telefonom feküdt.
– Imádlak – morogtam miközben megnyomta a zöld gombot.
– Szia – köszöntek a vonal másik végén.
– Helló.
– Milyen napod volt?
– Jó, neked?
– Fárasztó, sok volt a fotózás meg az interjú.
– Nehéz a sztár élet.
– Igazad van – láttam magam előtt ahogy forgassa a szemét meg a kezével mutogat, hogy mennyire is vagyok dilis.
Kihangosítottam és miközben mesélt, hogy milyen volt a napja részletesebben addig én előkerestem a laptopomat. Mikor meglett. Persze, hogy a táska legalján volt a helye, hogy még véletlenül se találjam meg.
Felhívtam Louist Skypen majd ott folytattuk a beszélgetést.
Egy órácskát beszélgetünk, majd lementem fürdeni és ahogy felvettem a piszim beálltam az ággyal szembe és beledőltem. Puha párnák között, meg a puha szőrmók mellett azonnal elnyomott az álom, meg talán az is sok szerepet játszott, hogy szinte alig álltam a lábamon. Majdnem eldőltem a zuhanyzóba miközben engedtem magamra a forró vizet. Nem baj, pihe puha ágy már várt rám.

II. Évad 47. érsz 07/31 H

Meghoztam az igazi részt. 
Amit ÁPRILIS ELSEJÉN írtam. Az egész rész egy poén volt. Én jót röhögtem rajta. 
Egy nagyon szemét író. ;) ;) :P :P 

.:: Zoe szemszöge ::.

Amíg Soffy itthon volt bemutattam neki apucit. Apuci egy búbos kakas volt, akit követnek a gyöngyösök. Innen kapta a nevét. De nem hallgat rá.
Elmesélte, hogy milyen volt a állatorvosi gyakorlat. Alig várja, hogy ő gyógyítsa az állatokat, teljesen meg van bolondulva értük. Végre eljött a napja, mehetünk a fiúk után.
– Mikor indul a gépünk? – kérdezte Soffy.
– Nem tudom – vontam meg a vállam.
– Mi az, hogy nem tudod? Akkor hogy jutunk el?
– Hívnak.
– Mivel megyünk? – ráncolta szemöldökét.
– Fiúk magángépével, mert a rajongok már nyomoznak így egy kicsi reptéren felvesznek, majd Amerikában is egy kisebb reptéren szállunk le és onnan Paul visz minket a szállodába.
– Ezt mikor találtátok ki?
– Tegnap este – gondolkoztam.
– Rendben, mi lesz addig?
– Egyesekkel ellentétbe nekem nincs bepakolva, szóval. Én bepakolok utána meg szerintem nem fogok semmit sem csinálni.
– Abban verhetetlen vagy.
– Köszi – mosolyogtam.
Soffy lement, hogy egyen valamit, közben én már neki láttam a pakolásnak. Mikor vissza jött még javában a ruhák alatt voltam és kerestem a megfelelő darabot amit elvihetek New Yorkba. Szerencsétlen Soffynak hallgatni kellett a nyavalygásomat, amikor megunt egyszerűen lement Mollyhoz meg a kölykökhöz.
Whisky, hát vele érdekes dolgok történtek az a három nap alatt. Elcsavarta a fejét a szerelem és elfejtett haza jönni. Négy házzal arrébb volt, ott is volt egy Brith rövid szőrű macska. Szóval hivatalosan is átruháztam rájuk. Pedig többségben ő keltett reggelente, és azt átkozottul élveztem. Lusy meg Molly maradt örökre Hillsidebe. Lucifer és Lucy meg Londonba lettek vissza szállítva. Louis akarta, hogy Lucy legyen, a szívéhez nőtt a bajkeverő.
Két óra alatt sikerül bepakolnom. Soffy közben megpróbálta a lehetetlen, Lucyba értelmet nevelni. Én már még kisebb kiskorában fel adtam, főleg amikor a fejére borította a vizet. Egyszerűen apucinak több esze volt mint neki, kezdtem azt hinni, hogy valami borsó volt a fejében az agy helyet. De anyáéknak nem hagynám itt az ördög fajzatot, mert képesek lettek volna, hogy azért lejöttek Londonba, hogy oda adják, még masnit is kötnének a nyakába. Sőt amikor mondtam, hogy csak az egyik kölyök viszem magammal Lucyra egy masnit kötöttek és kijelentették, hogy ő az utú húsvéti ajándékom. Szóval nem volt sok választásom. Megkaptam a saját kutyámat. Jipp Jipp, jobb ajándék nincs is.
– Azt hittem, hogy soha nem leszel kész – könyökölt fel az ágyra Soffy.
– Nem kell mondani. Tudom, hogy lassan pakolok, de csak néha.
– Soha nem láttalak gyorsan pakolni.
– Mert rosszkor voltál rossz helyen.
– Néző pont kérdése.
– Vagy inkább az, hogy kivel voltál – cukkoltam.
– Bagoly mondja verébnek.
– Veréb szép madár és fürge.
– Ja fürge, mint a verseny táncos?
– Csönd még meghallják – fogtam be a száját.
– Én nyertem.
– Ezt a csatát megnyerted, de a háborút még nem.
– Hidd el azt is megfogom. Sötét.
– Szőke.
Fő, hogy értelmesen beszélgettünk. Külső szemlélő ha hallotta a beszélgetésünket, akkor kórházba vinne, majd onnan egyenesen a diliházba.
Megkaptam a telefon hívást és apa már vitt is ki minket a reptérre. Mivel nem tudták, hogy Soffy ki is valójába, én meg beöltöztem kalapárusnak így gond nélkül mehetünk végig. Felszálltunk a gépre, majd irány New York. Már beszéltem is Stevennel, hogy megyek meglátogatni.

II. Évad 47. érsz 07/31 H

.:: Zoe Szemszöge ::.

Reggel kényelmese felvertek az ágyból, hogy pakoljak, vagy soha nem érek oda a reptérre. Nagyon szar napom volt, kb. annyira volt kedvem hogy neki dőltem valaminek és ott maradjak miközben vissza alszok. Egy óra alatt sikeresen össze pakoltam, majd közben még anya bepakolt, mert mindent betettem csak azokat hagytam kint amik kellenek. De a hajszárítót eltettem.
A reggeli ami valójában ebéd volt támasztottam a fejem és próbáltam rágni. Ebéd után vettem egy hideg zuhanyt, mire nagyjából magamhoz tértem.
Teljesen fitt voltam, majd a bőröndöket bepakoltam a kocsiba.
Kényelmese hátra dőltem a kanapén, mire Soffy is mellém telepedet.
– Neked sincs semmilyen furcsa görcs a hasadba?
– De a fáradságtól.
– Nem úgy, hogy valami baj lesz.
– Nem érezek ilyet, csak fáradságot.
– Akkor biztos, csak valami hülyeség.
– Biztos – vontam meg a vállam.
Tvbe csak a szokásos hét közbeni sorozatok mennek a megtört szívű szerelmesekről, akik leugrattak egy szikláról, de a szerelmük egy csókkal újra kelti őket.
Nem is értettem, hogy miért halltak meg ennyien, valaki beteg, megkeresi élete szerelmét, majd megcsókolja és folytassa az életet mintha mi sem történt volna.
Reptéren hatalmas volt a sor, így több órát kellett várni, mire végre mi kerültünk sorra.
Mivel erős volt a szél így a járat később indult.
Két óra késéssel végre megindult a járatunk. Írtam Louisnak egy smst, hogy két szabad órát kap mielőtt oda érek, szóval használja ki, meg persze, hogy valaki jöjjön ki értünk.
Becsatoltunk az öveinket, majd megkezdődött a felszállás. Ahogy a magasba értünk, és kikapcsoltuk az öveinket, bedugult a fülem, ami valami elviselhetetlen volt. Tátogtam meg ásítoztam mire nagy nehezen megszabadultam ettől a szörnyű érzéstől.
– Megkérünk mindenkit, hogy kapcsolják be a biztonsági öveket – szólalt meg egy hang a hangszórókból.
A gép hirtelen elkezdett süllyedni, az emberek fele kétségbe esetten kezdett el sikoltozni, vagy visítottak hogy meg fognak halni.
Pánik rajtam is úrrá lett, de próbáltam magam tartani, ahogy egy hatalmas csapódással a gép földet ért elvesztettem minden hitem. Itt a vége életem történetének.