II. Évad 29. rész 02/27 B

.:: Zoe szemszöge ::.

Kitaláltuk, így elmentünk, hogy delfinekkel ússzunk. Jó valójában nem így volt. Könyörögtem, átkozottul.

– Kérlek – vettem be a legcukibb nézésem amit még Mollytól tanultam.

Akármennyire is dühös voltam rá, mert valamit tönkre tett. Ha így nézett rám akár meg is ölhetett volna valakit. Megbocsátok neki. Ez volt a végső aduászom. Hogy ha ez nem válik be akkor semmi.

– Csak hagyj abba ezt a nézést.

– Köszi – ugrottam a nyakába.

Annak ellenére, hogy én akartam nagyon menni ő szerintem jobban élvezte mint én.

– Na, kinek volt jó ötlete – cukkoltam, miközben figyeltem ahogy az úszonyát fogva húzatta magát közelebb hozzám. 

– Azt csodálom, hogy magadhoz tértél.

– Jó van. Kellett idő, hogy megszokjam azt, hogy másik idő zónába vagyunk.

– Én is ezt mondanám.

– Nem tudom, ki nem tudta, hogy hol van?

– Az időzóna a hibás.

– Tudod én is arra kentem.

– Még nem nyertél.

– Majd fogok.

Beugrottam a vízbe, mire az egyik delfin oda jött. Louis még mindig a "sajátjával" volt elfoglalva. Ahogy a víz alá mentem adtam az orrára egy puszit.

Kimentünk a víz szélére és onnan figyeltük ahogy a buborékokkal játszottak. Imádni valóak, ahogy minket figyelmem kívül hagyva egymással voltak elfoglalva.
Mikor kiszálltunk mind a ketten a vízből ők integettek nekünk az uszonyukkal. Mi is vissza intettünk, majd együtt léptünk ki. Louis rákulcsolta a kezét az enyémre és így mentünk végig a házunkig.

Ahogy a tenger mellett mentünk el láttuk a halakat. Az egyik kis is ugrott. Annyira szép volt, hogy nincs itt senki csak mi meg a halak.

Megnyugtató, ezen a forró homokon sétálni.

Nem tudtam Louis, hogy bírta a sürgés forgást ami körül vette. Főleg, hogy még a forgatás is bejött, ráadásnak meg hamarosan turné el el fog kezdődni. Mikor vissza ér utána azonnal mehet interjúra.

Kilenc hónapos turné nem nevezném lajtosnak. Valójában májusba indultak volna, de mivel Leila szül így áttolták júliusra. Júniusba meg Nagy-Britannia és Írországban kell koncertezniük. Niall már meg is beszélte az anyjával, hogy amíg oda lesznek a színpadon addig Leila az ő felügyelete alatt áll majd. Ha jól tudom, akkor pont arra az idő pontra lesz kiírva. Félig ír és még ott is születik.

– Min gondolkozol? – kérdezte Louis miközben leült a homokba.

– Turnén, meg Leilan.

– Jó, hogy szóba hoztad. Mi volt a terved a nyárra?

– Alszok, meg olvasok. Haza látogatok, mert tegnap este papa hívott, hogy menjek át hozzá, mert hallotta, hogy otthon vagyok. Valaki megint pletykál rólam. Nagyobb a rajongói táborom – ültem le mellé.

– Az enyémet nem éred utol – ugratott.

– Hidd el. Engem többen utálnak mint téged.

– Majd megszeretnek. Főleg, hogy jössz velünk turnéra – értetlenül néztem rá, mire folytatta. – Valamelyik nap leültünk beszélgetni. És arra jutottunk, hogy még turné előtt bemutatjuk a barátnőinket.

– Hogy-hogy?

– Nyarat velünk töltitek. Persze, csak ha van kedvetek. Biztos, hogy meglátnak minket. Jobb elkerülni a pletykát. Minél hamarabb ismernek meg titeket annál hamarabb szeretnek meg.

– Nekem mindegy – vontam meg a vállam.

– Akkor? – kérdezte miközben végig dőltem a homokon.

Megdörzsöltem a szemem. Amikor kinyitottam felém tornyosult.

– Mennyi gondolkozási időt kapok? – kérdeztem.

– Annyit amíg meg nem csókollak – mondta ki, majd meg is tette.

Louis legurult rólam, majd mellém feküdt. Még egy kicsit élveztük a napot, meg a vizet, majd visszamentünk.

Louis elment, hogy szerezzen valami nem vízből halászott kaját. Míg távol volt anyámék hívtak. Ott ugrott be, hogy nem is mondtam nekik, hogy nem Londonba vagyok.

Írtam nekik egy smst, hogy Skypon hívjanak fel. Benyomta a gépet és azonnal megnyitottam. Letettem az asztalra és a kanapéra iránymutatóm a kamarát. Mivel láttam, hogy fent vannak ezért már indítottam is a hívást.

– Hoztam hamburgert – jött be az ajtón Louis felpakolva kajákkal.

– Van sült krumpli is? – mentem hozzá.

– Valamelyikben az van – tette le az asztalra.

Visszaültünk a kanapéra. Louis az ölébe húzott, majd hosszasan megcsókolt.

– Sziasztok fiatalok – köszönt anya.

– Helló – fordultam el Louistól.

– Hallgatom miért nem vetted fel a telefont – mondta apa.

– Mert nem Londonba vagyok.

– Akkor hol?

– Bora Borán – mondta Louis.

– Mióta vagytok oda? – kérdezte apa.

– Az esküvő után jöttünk.

– Esküvő? – kerekedett ki anya szeme.

Kiszálltam az öléből. Vette a lapot, majd lement a szobánkba. Köszönöm neki, kivételesen egy kicsit anyukám biztatása kellett. Remélem apa nem szedi le fejem. Ahogy Louis biztonságos távolságba volt vissza fordultam.

– Elkaptam a csokrot, és most meg a nászutas lakszósztájon vagyunk.

– Várj! – állított le apa. – Ugye nem.

– Nem.

– De a legrosszabb, hogy nem álltam oda, hogy én kapjam el a csokrot. Lehető legmesszebb voltam tőle. Még is nekem dobták, miközben Louissal "beszéltem"

– Mondtam, hogy ne engedjük Londonba – mutogatott a kezével a szerető apám.

– Feltudtam adni úgy a jelentkezést, amihez szülői aláírás is kellett, hogy nem vettétek észre. Szerinted nem tudtam volna elmenni? – ne becsüljenek alá ennyire.

– Majd meglássuk mi lesz. Ez a csokor még nem jelent semmit – csitított minket anya.

– De. A mi családunkba igen – emlékeztette apa.

– Jó akkor lesz valami. Pont. Változtatni nem tudunk. De nem is értem minek akarsz? Szereted ő is téged. Pont.

– Abba hagyhatnád ezt a pontozást. Amúgy meg nyomoznátok nekem?

– Mit? – csillantak fel apa szemei.

– Ki terjeszti, hogy most otthon vagyok.

– Jó.

– Megyek, sziasztok – integettem bele a kamrába.

Kinyomta a gépet, majd leszóltam Louisnak hogy jöjjön fel.

Kimentünk a teraszra, majd felfeküdt a függő ágyra és magára húzott engem is.

Az egész délután sőt még az estét végig beszéltünk. Elmondtam neki, hogy valamelyik nap beugrott egy kis részlet még szilveszterről. Az a részlet amikor kijelentette, hogy szereti az őrült énem.