.:: Zoe szemszöge ::.
Megnyugodtam amikor fel ébredtem az altatásból. Már csak az a kérdés, hogy van-e hangom. Remélem, hogy igen, mert ami tegnap este történt, azt mindenféleképpen meg kell ezt beszélnünk. Nem olyan ami felet csak úgy elfelejthetünk, vagy meg nem történtnek tekintünk. Nem bántam meg amit tettem. De azt igen, hogy úgy tettem mintha nem emlékeznék semmire. Miért kell ilyen hülyének lennem? Ja meg megint el vagyok tiltva a pasitól két hétre, még véletlenül se legyen semmi jó.
– Goldenwin kisasszony végre felébred – jött be egy ápolónő.
Válaszul csak bólintottam egyet.
– Akkor szólok az orvosnak, hogy felébredt – már ment is el.
Nem kellett sok és nyílt az ajtó. Már felkészültem az unalmas dumára. Be is csuktam a szemem és hátra dőltem. Lépteket hallottam. Éreztem, hogy valaki megszorítja a kezem.
Mikor kinyitottam a szeme Louissal találtam magam szembe.
– Hogy vagy? – adta oda a telefonját.
"Nem vagyok valami fényesen. Ledugtak a torkomon két csövet. Nem beszélhetek. Még fen áll a veszélye, hogy néma leszek. Milyen volt a koncert?" – írtam le neki az élményeim.
– Jó volt. Csak hiányoztál a nézők tömegéből. Az interjún meg folyamatosan faggattak. Mindenkinek tetszik az új frizurám. Meg ma még lesz a mérkőzés. Arra el tudsz jönni? A többiek így is kérdezgettek, hogy mi van veled. Meg nem értik, hogy miért ment el megint a hangod.
"Megint magyarázkodhatok, hogy ha lesz hangom. Bár ha lesz" – pötyögtettem be telefonba.
– Megoldódik minden – fogta meg a kezem.
Hirtelen kinyílt az ajtó és az orvos jött be rajta. Sokkal öregebbnek látszik mint a műtét előtt. Ilyen sokáig voltam bent? Meg kellene kérdezni milyen évet írunk.
– Zoe, nagyon jó hírem van.
"Nem haltam meg?" – mutattam meg Louisnak aki csak a szemét forgatta.
– Mi az? – kérdezte visszafojtott röhögéssel Louis.
– Nem lett semmit komplikáció. Nagy esély van rá, hogy az épp hangszálak nem sérültek.
– Köszönjük – mondta Louis.
– Két hét és minden kiderül. Ha nem lép fel semmit komplikáció, akkor nem is kell vissza jönniük, még ma haza is mehet. A papírjai készen vannak. Ahogy jól érzi magát már mehet is el.
"Akkor viszlát" – nyomkodtam a képernyőt.
– Akkor mi most megyünk is – köszönt el Louis.
Ahogy az orvos elment úgy keltem ki az ágyból. Felvettem a normális ruhámat. Louis hozta a táskámat.
– Nem baj, hogy ha egyből az pályára megyünk.
Megráztam a fejem, majd hátra dőltem a kocsiba. Annak ellenére, hogy négy órát töltöttem altatásba. Nagyon fáradt voltam. Már majdnem bealudtam, amikor is megérkeztünk. Ahogy kiszálltam a kocsiból a többiek szaladtak hozzá.
– Hogy vagy? – kérdezte Leila.
– Jól van! – mondta Louis.
– Mikor lesz hangod? – kérdezte Harry.
– Ha minden jól meg két hét múlva – válaszolt helyettem Louis.
Bementünk és elfoglaltunk a helyünket. Louis elment átöltözni, mi meg leültünk a kispad felső részéhez. Innen mindent lehetett látni.
Louis nagyon ügyesen játszott, már ha tényleg megértettem a játék lényegét.
– Miért nem jött vissza a hangos. Harry-nek nem sokkal utána lett.
Elővettem a telefonom és bele írtam, hogy nem tudom.
– Akkor ki?
"Nem én, szóval kérdezzetek meg egy szakértőt" – pötyögtem be.
Többiek beszélgettek, néha én is hozzá írtam.
Amikor vége lett Niall lerohant és a labdával szenvedtek.
Még beszélgettek egy kicsit, közben Louis elment, hogy átöltözzön.
"Furcsa volt zoknit látni rajtad" – nyújtottam Louisnak a telefont.
– Nekem is furcsa volt – vonta meg a vállát.
Végre mindenki megkapta a kérdéseire a választ, így a fiúk nyugodtam mehettek.
Liam meg Amy elmentek, mert találtak egy házat, de meg akarták közelebbről nézni. Harry haza vitte Gracet. Leila összeszedte Niallt a pályáról. Zayn és Soffy kézen fogva mentek el a kocsihoz. Louis kinyitotta nekem az ajtót, majd indította a járgányt.
Hamar megérkeztünk a házhoz. Louis elköszönt tőlem, majd ő megindult a közös házukhoz.
Én csak lefeküdtem azonnal elaludtam. Az altatás fárasztó. Meg a tudat, hogy a torkomba vájkáltak.
jó lett, mint mindig... :D
VálaszTörlésÜgyes vagyok mint mindig
Törlés