I. Évad 95. rész 02/02 L

.:: Louis szemszöge ::.

Reggel ahogy felkeltem tudatosult bennem, hogy este mit tettem. Engedtem a kísértésnek. Nem hallgattam a józan eszemre. Nem tudom mire emlékszik, de én soha nem felejtem el ezt az estét.

Gondolatomat Zoe mozgolódása zavarta meg.

– Jó reggelt. Hogy aludtál? – kérdeztem tőle, miközben kisimítottam a szeméből pár rakoncátlan vörös tincset,

– Jobbat. Szörnyen fáj mindenem. Főleg a fejem.

Oldalra nyúltam és levettem egy fájdalom csillapítót.

– Vízzel nem tudok szolgálni – vontam meg a vállam.

– Ne mozogj – nyöszörgött. Bevette a gyógyszerét, majd vissza feküdt. – Mi volt este? – kérdezte tőlem.

Lefagytam, nem tudtam mit mondani. Hazudjak vagy az igazat mondjam? Ha igazat mondok, lehet megutál egy életre, mert kihasználtam. De ha nem mondom el az igazat, és később kiderül, akkor még nagyobb bajban vagyok. Nincs jó megoldás. Valahogy fél igazságot el kell mondanom.

– Ideges voltál, majd elfogyasztottad az egyig üveg pia felét.

– Más? – tápászkodott fel egy kicsit.

– Nem sok minden. Nem tudtál lenyugodni és le kellett, hogy fogjalak.

Fel ült török ülésbe. Pontosan velem szembe.

Azonnal az este jutott az eszembe. Milyen tökéletes volt minden. Menthetetlenül szerelmes vagyok belé, minél hamarabb a tudtára kell hoznom. Mielőtt valami őrültséget csinál.

Egy kicsit oldalra fordultam. Megfogtam a kezét, majd elkezdtem játszani vele. Rákulcsoltam az ujjit az enyémre. Figyeltem a mosolyát.

– Néma gyereknek anya sem érti a szavát – mondta nekem.

– Semmi, tényleg – sóhajtottam fel.

– Akkor jó – engedte el a kezem.

Újra megfogtam a kezét. Gondolkoztam, hogy elmondom neki, hogy mi is volt valójában este, de féltem. Látta, hogy valamin nagyon töröm a fejem. Adott az arcomra egy puszit, majd vissza feküdt az ágyba. Egy rövid ideig csak feküdt. Közben a haját simogattam, néha a hátát is. Itt az idő, hogy megkérdezzem tőle.

Felállt és bement a fürdőbe. Hallottam, hogy neki dőlt az ajtónak, végig csúszik rajta. Hallottam, hogy szipogott. Bekopogtam az ajtón, de nem jött válasz.

– Bemehetek? – kérdeztem.

Nem jött válasz ezért benyitottam. Hála istennek nem vágtam neki Zoenak. A kád szélén ült. Lehajtotta a fejét. Láttam, hogy egy könnycsepp futott végig az arcán. Letöröltem róla, majd mellé ültem. Csak maga elé nézett. Könnye folyt, de hangot nem adott ki.

– Mi a baj? – törtem meg a csendet.

– Félek a műtét miatt – ismerte be.

Magamhoz húztam és hagytam, hogy eláztassa a pólóm. Simogattam a haját, meg nyugtató szavakat suttogtam a fülébe. Egy idő után bealudt a karjaimba. Óvatosan fel emeltem és vissza vittem a szobájába. Ahogy lettem elkezdet csörögni a telefonom. Azonnal kimentem nehogy fel ébresszem.

– Louis hol vagy? – ismertem fel Niall hangját.

– Zoenál.

– Gyere, mert Richard téged keres. Van valami mondandója a fellépéssel kapcsolatba.

– Most nem tudok menni.

– Miért?

– Mert nem fogom itt hagyni. Megint rosszul van.

– Mi van vele? – akadt ki.

– Megint nincs hangja. Most végre lefeküdt. Ha fel ébred akkor elviszem orvoshoz. A műsorral oda érek.

– Jobbulást neki. Majd kiváglak.

– Köszi. Szia.

– Szia – szakította meg a vonalat.

Ahogy vissza mentem a szobájába ott ült az ágyon.

– Tudod mit nem csináltunk? – nyújtózkodott. Mintha kicserélték volna. Elmúlt az arcáról a bánat.

– Nem – néztem értelmetlenül.

– Azt mondtad, hogy szeretnél vörös hajat.
Ahogy mondta eszembe jutott. Megfogta a kezem és behúzott a fürdőbe. Lenyomott egy székre és szembe fordult a tükörrel. Gyorsan elkészítette a hajam, még egy képet is csinált rólam. Ahogy a hajam csinálta teljesen bele feledkezett. Koncentrált.

Lementünk. Zoe neki állt kaját csinálni. Isteni illatok szálltak fel a serpenyőből.

– Mit csinálsz? – öleltem át a derekát, majd az államat feltettem a fejére.

– Ebédet – mondta és a figyelmét le sem vette a tűzhelyről.

– Konkrétabban.

– Utolsó ebéd?

– Mikor unod meg, hogy ezt mondogatod? – kérdeztem tőle.

– Ha túl élem, és nem némulok meg örökre.

– Valamit csak tehetek, hogy vidámabb legyél.

– Nem tudom.

– Mi lenne hogy ha elterelném a figyelmed? – tettem az állam a vállára.

– Sok szerencsét – fordította meg a húst.

Végig csókoltam a nyakát, majd az állát.

– Oda fog égni a hús – bökött meg a villával.

Nevetve arrább mentem. Megterítettem, majd fel ültem a konyha pultra. Zoe megcsinálta a hús majd a krumplit is.

Egyszerűen nem értem. Valamikor annyira jól megvagyunk. Máskor meg úgy kezel mintha most látna először. Bele fogok bolondulni.

– Finom volt – öleltem magamhoz.

– Én főzők, te mosogatsz. Addig én elmegyek.
Nulla kedvel elmosogattam. Elpakoltam minden amit az asztalon volt. Ahogy felértem Zoe már teljes harci díszben volt. Táskába is bepakolt.

– Mikor akarsz indulni? – kérdezte tőlem.

– Hamarosan. Csak felöltözöm.

Zoe nem ment ki hanem elővette az egyik könyvet és belevetette magát a betűk világába.

Felvettem egy egyszerű pólót meg egy farmert. A hajam megigazítottam.

– Vigyázz vele, mert fog – mondta fel sem pillantva.

Mire végeztem, már be is fejezte a könyvet. Betette a táskáját a kocsiba, majd beszállt. Hátra dőlt az ülésen, megfogtam a kezét, és úgy vezettem.

Megérkeztünk a kórházhoz. Azonnal felvezették az egyik szobába.

– Minden jó lesz! – csókoltam meg a homlokát. – Ahogy fel ébredsz itt leszek.

– Kéz és lábtörést a koncerthez – ölelt meg.

Az első utam a koncert helyszínre vezetett. Szerencsém volt, nem késtem sokat.