II. Évad 7. rész 02/16 H

.:: Zoe Szemszöge ::.

– Ez a ló kifehéredett? – kérdezte Louis, miközben oda vezettem mind a két hátast.

– Nem, csak vele jobban jársz – nyújtottam át Pegazus kantárját Louisnak. Én meg neki támaszkodtam a korlátnak ahova Aszték volt kikötve.

– Ha ledob?

– Nem fog.

Louis szerencsétlenkedett, hogy fel üljön, de nem sikerült neki. Nem tudta annyira átlendíteni a lábát, hogy felkerüljön a nyeregbe

– Segíthetnél?

– Meglendíted a lábad és fent vagy – mutattam meg.

– Könnyen beszélsz.

Szereztem neki egy széket, majd oda állítottam Pegazus mellé. Ha így sem fog tudni felmászni, a ló után kötöm.

– Most már tudod?

Nagy nehezen fel szállt a lóra, amit tapssal jutalmaztam. Mellé lovagoltam, és megfogtam a kantárját.

– Adok egy tippet. Ne irányítsd, mert csak eltévedsz.

– Akkor meg a feje után fog jönni.

– Nem. Aszték után fog menni. Mindig követi, szerintem oda van a kislányért – paskoltam meg a vöröses barna nyakat, mire csak megrázta magát.

Elvezettem a kedvenc helyemre. Nem túl magas pont, de tökéletes le lehet látni falura, és mivel korán volt, így nap nagyon jó megvilágítást adott az kicsit borús idő ellenére is.

– Ezt tényleg csodás – nézett körül Louis.

– Valahol még ilyenkor is van hó – indultam meg.

– Hol?

– Fent a hegyekbe.

– Elmegyünk oda? – csillogott a szeme mint egy kisfiúnak.

– Csak mert te kérted – forgattam meg a szemem.

Ha tudom, hogy Louis ennyire nyavalyog, mert hosszú lesz az út bele sem vágok. Rosszabb volt mint a Shrekben a szamár. Szinte levegőt sem vett és úgy mondta. Panaszkodott, mert kényelmetlen a nyereg. A ló alatta gyorsan meg, ezért le fog esni.

– Itt is vagyunk – álltam meg.

Pegazus is megállt, Louis meg annyira el volt foglalva, hogy panaszkodjon, hogy a hirtelen megállástól a hóban kötött ki. Nem bírtam ki nevetés nélkül, nem minden nap történik ilyen.

– Nem vicces – söpörte le magáról a havat.

– Nem beszélni hanem figyelni kellett volna.

– Még egyszer vissza nem ülök rá – fonta össze a kezét.

– Jó, akkor ülj mögém, de menjünk, mert én fázok.

– Le fogok esni.

– Ennyire béna nem lehetsz?

– De engem nem bírnak.

Felhúztam a hátam mögé. Pegazus kantárját meg Louis kezébe adtam.

Átölelte a derekam az állát meg a vállamra tett. Levette a kalapot és azzal a fején menőzött, mint egy nagy kisgyerek.

Egész út alatt csendben volt. Amikor megérkeztünk az istállóhoz Louis azonnal leszállt a lóról.

– Hogy tudsz ilyen sokáig ülni rajta. Nekem már fáj a seggem – simogatta az említett testrészét.

– A formás valagod nem bírja az utat? – szálltam le.

– Szóval szerinted formás?

– Nem mondtam ilyet – ráztam meg a fejem.
– De pontosan az előbb mondtad.

– Csak beképzeled magadnak – böktem meg a mellkasát.

– Most az előbb mondat, hogy a formás valagom nem bírja az utat.

– Igaz. Nem bírja az utat.

– Ebből nem magyarázod ki magad – tette a csípőmre a kezét.

– Nem is akartam – suttogtam a fülébe.

– Nem úgy nézet ki.

– Szia Adam – köszöntem a mellettem elhaladónak.

– Szia Zoe – intett, majd elvette tőlem mind a két ló kantárját és ment tovább.

Louis rákulcsolta az ujjait az enyémre, majd megindultunk haza.

Mint igazam lett. Anya meg apa már otthon volt mire mi haza értünk. A legjobb hogy még vacsorát is csináltak. De hiányzott már anya rántott húsa sült krumplival.

– Mikor fogtok visszamenni? – kérdezte apa.

– Még maradunk – szórtam sajtót a krumplira.

– Louis a vendég szobába be van ágyazva neked – mondta apa.

– Köszönöm – mondta, kerülve a szemkontaktus.

Apának küldtem pár gyilkos pillantást amit viszonzott. A gyilkolást anya zavarta meg, ahogy kihúzta alólam, meg apa alól is a széket.

– Nincs kedvetek esetleg megbeszélni? – nézett ránk.

Apa válaszul össze fonta a kezét, én is így tettem.

Anya meg Louis ott hagyott minket a földön. Vártam, hogy apa megszólaljon, mert én nem fogom kezdeményezni a beszélgetést. Főleg, hogy nem tudtam mi is a baja valójában azon kívül, hogy élem az éltem Londonba.