II. Évad 10. rész 02/17 H

.:: Zoe Szemszöge ::.

Pislogtam párat, majd lekezdtem forgolódni, hogy Louissal szembe legyek. Olyan aranyosan aludt, hogy azonnal elfelejtette velem a rémálmokat. Egy rémálom amelyben, nem Louissal találom magam szembe hanem Braddel.

Már majdnem visszaaludtam amikor valaki elaludt a csengőn.

– Ki az? – kérdezte Louis csukott szemmel.

– Nem tudom, majd én megyek – pusziltam meg a száját amiből ő csókot csinált.
– Biztos le kell menned? – simogatta a csupasz hátam.

– Igen – akartam fel ülni.

– Mi van ha én nem akarom? – húzott vissza.

Nem kellett válaszolnom, mert megint megszólalt a csengő. Belátta, hogy el kellett engednie. Kivettem a szekrényből az egyik ingét. Mire leértem az összes gombot begomboltam. Pont jó, mert a comb középég ért. Kinyitottam az ajtót és lesett az állam.

– Szia – ugrott a nyakamba.

– Hogy kerülsz ide? – kérdeztem, mert konkrétan senkinek sem lenne szabad tudnia, hogy haza jöttem, főleg nem a rokonjaimnak.

– Már nem is örülsz nekem? – szontyolodott el.

Jade Jane Bell

– Gyere be. De egyáltalán, hogy tudtad meg hogy haza jöttem.

– Láttak a városba. Hamar híre ment, hogy haza jött a Goldenwin lány.

– De jó. Pedig titokban akartam tartani.

– Hát nem sikerült, de mi ez az ing – bökött a ruhámra.

– Pizsama – vontam meg a vállam.

– Mesélj másnak én nem veszem be, hol hagytad a pasi. Londonba, vagy fent az emeleten?

– Pedig... – nem tudtam befejezni amit mondtam akartam, mert két kezet éreztem a derekamon.

– Helló – köszönt Louis unokatestvéremnek.

– Buktál – mosolygott gonoszul Jade.

– Elmegyek felöltözöm – mondtam. – Tudod mi hol van?

– Csak még ma gyere le.

– Én nem vagyok Iza – fordultam vissza a lépcső fordulóban.

– Igaz – sóhajtott.

A fájdalmas emlék miatt nem mentem tovább. Louis emelt fel is vitt vissza a szobába. Ahogy letett én oda sétáltam az ablakhoz. Kinyitottam és felültem rá. Háttal a világnak.

Louis elém sétált, és végig simított a combomon.

– Látod azt a házat pont szembe? Ott lakik még most is. Lassan öt éve nem beszéltünk. Mind a ketten makacsok voltunk.

Oda ült az ablakra, majd a lábaim az ölébe tette, és folytatta a simogatást.

– Mi történt? – kérdezte.

– Volt egy vitánk. Megoldottunk, de semmi sem volt a régi. Volt egy barátja, hazudott az anyjának, ezért szoba fogságra ítélték amíg ki nem járja a nyolcat. A szülei soha nem engedték át, csak ki a kapuba. Jadet mindig meghívta magához, engem soha. Egyik nap felhívtam, hogy jöjjön át. Már nem volt büntetésben. Oda mehetett ahova akart. Megígérte, hogy átjön. Jade is itt volt. Sőt másnap reggel ment haza, mert ő csak a nagyszüleit jött le meglátogatni. Nem jött. Átmentünk, csengetünk a testvére nyitott ajtót. Azt mondta, hogy nincs itthon. Este 11-kor küldött egy smst, hogy holnap átjön. Akkor sem jött. Közben Jadeval beszélt. Ő hívta át, hogy megbeszéljék mi a baj. Amikor mondta nekem, kijelentettem, hogy nem fogok utána szaladni. Egyszer megtettem. Nem értem el semmit. Azóta sem beszélünk. Lassan öt éve – meredtem magam elé.
Louis magához húzott. Nem mondott semmit. Aminek én csak örültem. Rossz vissza gondolni. De ettől csak az a rosszabb, hogy ha vigasztalnak. Utálom. Nagy nehezen rászántam magam, hogy felöltözzek. Ahogy öltöztem kaptam egy smst Adamtól, hogy most azonnal menjek át.

– Jade, Louis valami baj van – rohantam le.

– Mi? – fordult felém Louis

– Nem tudom Adam írt egy smst – dobtam Jadenek a telefont.

Bezártam az ajtót, majd megindultam az istálló felé. 

A karámba volt az összes ló kivétel Smaragd. Ahogy bementünk nem láttam semmit.

– Erre gyertek – mondta Adam.

Követtem a hangot és egy kis csikóval találtam szembe magam.

– Ez meg hogy? – mutattam rá. Biztos ma van a döbbentsük meg Zoét világnap, mert egy életre való adagot kaptam ma, és még csak délelőtt van.

– Nem tudtad, hogy Smaragd vemhes.

– Nem – ráztam meg a fejem.

– Hát akkor bemutatom Merlint – nyitotta ki az ajtót.
Oda mentem hozzá. Alig állt a lábán. Nem kellett sok idő és Smaragd is kijött. Amikor meglátta Louist kerítésen keresztül neki ment. Jadet sem szívlelte, őt is megpróbálta fellökni.

– Nyugi – fogtam meg a kötőfékét.

Kivezettem, hogy az állatorvos megtudja vizsgálni, majd magukra hagytam az ifjú családot.

– Köszi, hogy jöttél, mert engem sem viselt el – mondta Adam.

– Szívesen. De mi most megyünk. Örülök, hogy láttalak.

– Már mész is vissza Londonba?

– Holnap vagy utána.

– Akkor gyere el mindenféleképpen.

– Jó – öleltem meg.

Vissza mentünk a házba. Elbúcsúztam Jadetől, majd elmentem reggelizni. Délután van, de még nem ettem. Kifáradtunk a reggeli kis akciók miatt.