I. Évad 21. rész 09/04 L

.:: Zoe Szemszöge ::.

– Visszaadjuk nekik? – fordultam felé.
– Persze – szállt ki a vízből.
– Akkor gyerünk – csaptam hátra a hajam.
Akartam kimászni, de vissza is estem. Végül Louis húzott ki a vízből.
– Mi van ázott szerelmesek? – röhögött Harry.
– Semmi, megyek átöltözök megint – néztem rá szúrósan.
– Nem kell sietnetek, nyugodtan lehettek hangosak is a zenétől nem fogunk hallani semmit.
– Köszi a tippet, akkor mi most megyünk is – fogtam meg Louis kezét és indultam meg a szobám felé.
Louis arcán kanos vigyor jelent meg, mire elmosolyodtam. Naiv pasik.
– Várj meg itt, míg megszárítkozok  mondtam neki már a szobámba.
– Nem kell segítség? – jött utánam.
– Nem, de parancsolj – dobtam meg egy törölközővel.
– Köszi – vette le a pólóját.
Egy kicsit nagyon feltűnően néztem a kockás hasát és a tetkóit, ahogy szétszórtan a testét díszítették. Nem találtam rá szavakat.
– Tetszik?  kérdezte amikor észrevette, hogy szinte már csorgatom a nyálam.
– Igen – fordultam meg és mentem is be.
– Nem igazság – morogta, amikor az orrára csaptam az ajtót.
Gyorsan megszárítkoztam, felöltöztem. Gondoltam arra, hogy megint a vízben kötök ki ezért most felkötöttem a hajam egy kis kontyba. Kimentem, de nem jutottam messzire, mert Louis letámadta az ajkaim. Közben a testével a falnak nyomott, de nem durván.
A számról áttért a nyakamra és azt kényeztetett a puha ajkaival.
Felkapott és közben belemarkolt a seggembe, mire én a lábaimat a dereka köré fontam és nyögtem egy aprót. Erre felbátorodott és megindult velem az ágy felé. Lefektetett majd fölém mászott és elkezdte csókolgatni a nyakam. A keze már a ruhám cipzárjánál járt, amikor hirtelen fordítottam a helyzetünkön, így én voltam felül. Lovagló ülésben ültem rajta. Meglepődött, de tetszett neki a helyzet. A kezemet a mellkasára tettem és azon támaszkodtam. Lassan oda hajoltam az arcához, kínoztam egy kicsit. Megpusziltam a száját, majd leszálltam róla és leültem az ágy szélére.
Azt a megdöbbent arc kifejezést nem lehetett leírni. A szemében láttam a döbbentett meg a csalódást is.
– Louis jól vagy? – kérdeztem 5 perc múlva.
– Persze – ült fel.
– Rendben, akkor adjuk vissza nekik – álltam fel és fogtam meg egy párnát. – Remélem nincs harag az előbbiért.
– Nincs, és mi hogy adjuk vissza nekik? – csapta össze a kezét.
– Egyszerű, párnával – indultam meg lefelé.
A két jó madár a kanapén ült és nagyon röhögött valamin. Lassan mögéjük lopakodtunk és elkezdtük őket püfölni  A kezükkel védték magukat. Amikor meg akartak fordulni, hogy lássák ki verte őket az arcukba vágtuk a párnát, majd leguggoltunk. Guggolva mentünk tovább egészen a tánc parkettig.
Szélénél felálltunk és úgy tettünk mintha nem is tudnánk mi történt. Ami bevált, mert Liam és Harry elment mellettünk.
Szereztünk inni valót és elkezdtünk táncolni. Közben a hajam kibomlottam. Már szinte szédültem a sok italtól meg a táncnak nevezett valamitől. Szégyelltem magam attól, ahogy a táncparketten mozogtam, de a pia vezérelt.
– Dj Blonde és Dj Malik keveri nektek a zenét, remélem tetszik. – hallottam Soffy hangját.
– Ideje egy kicsit lelassítani  fiúk kérjétek fel a lányokat egy táncra úgy mint én! – mondta a mikrofonba Zayn, mire oda néztem, ők már táncoltak is.
Felcsendült a Green Day szám tuti Soffy választotta, mert imádja őket és tudta, hogy ez az egyik kedvencem.
– Szabad? – nyújtotta a kezét Louis.
– Persze – karoltam a nyakába, a kezét a derekamra tette, a fejemet a vállára döntöttem és így ringatóztunk a  dallamra.

.:: Soffy szemszöge ::.

Hivatalosan is ez a legfurcsább, de egyben a legjobb napom. Furcsa mert a tejtől berúgtam, nem tudom mit kevertek bele, de kinyírom Zoet. Nagyon szerencsés vagyok, hogy ilyen idiótákkal találkoztam mint ők. Pont ez kellet most nekem egy kis nevetés. A volt pasimmal lassan három hónapja szakítottam,  de még mindig rossz vissza emlékezni rá.
Mivel már úgy is mindegy, hogy mit iszok ezért szereztem egy Whiskyt, hogy elfelejtsem végleg a múltat.
– Egy ilyen szép lánynak nem szabadna egyedül iszogatnia – mondta valaki a hátam mögött.
– Ennek a lánynak nincs kedve semmihez – fordultam felé.
– Nem akarod nekem elmesélni miért?
– Egyszerű a volt pasim Tom megcsalt, és még nem tudtam tovább lépni.
– A szemét – mondta a kreon bőrű, fekete hajú idegen.
– Amúgy kinek is öntöm ki a lelkem?
– Zayn Malik, és te ki vagy szépségem?
– Soffia Bont.
– Soffy, nincs kedved valahova leülni és beszélgetni? – mosolygott, valahol már láttam.
– Tudsz valami csendes helyet?
– Persze gyere – indult meg.
Követtem egészen az udvarig ott volt egy eldugott hintaágy. A zenét alig lehetett hallani, fény is csak annyi volt, hogy egy kicsit láttam az arcát. Az a minimális fényforrást is egy fáklya adta a sarokban.
– Meséld el mit csinált az a szemét.
– Minden héten másik csajt vitt az ágyába, megtudtam és mondtam neki köszönöm, de ilyen parasztokból nem kérek.
– Jól tetted.
– Ha én kiöntöm a lelkem, veled mi van?
– Nekem sem mennyország a kapcsolatom. Tegnap szakított velem a barátnőm.
– Szabad tudnom miért? – kérdeztem tőle.
– Rajongok, pletykák stb. – szomorodott el.
– Mind a ketten szerencsétlenek vagyunk – csóváltam a fejem.
– Nem biztos – húzott magához közelebb a derekamnál fogva.
– Legyen igazad – hajtottam a fejem a vállára.
– Mit csinálsz hétvégén? – kérdezte pár perc csend után.
– Semmit, de kérdezhetek valamit?
– Most már szombat estére van programod és persze.
– Hiszel a szerelemben első látásra?
– Nem.
– Akkor kétszer kell előtted elmennem.
– Vagy csak eljössz velem szombaton randira.
– Rendben, mikor és hova megyünk?
– Este hatra megyek érted, és legyen meglepetés.
– Mondd el, mert nem szeretem a meglepetéseket.
– Akkor itt az ideje, hogy megkedveld, meg a telefon számodat is szeretném elkérni.
– Persze, ha ide adod, akkor beírom.
– Parancsolj – adta oda a telefonját. Beírtam a számom, megcsörgettem magam, hogy ha kell nekem is meglegyen. Nevet nem írtam, majd holnap.
– Bemegyünk? – kérdezte.
– Minek?
– Mert rossz a zene.
– Rendben, akkor Dj Malik bemegy, de én maradok kint.
– Dj Blonde is jön – fogta meg a kezem és kezdett el befele húzni.
Beálltunk a rögtönzött Dj pultba. Belehetett látni az egész nappalit. Mindenhol kicsit sem józan emberek táncoltak elégé érdekezem. Leila meg egy szőke csávó a kanapén csókolózott. Grace meg Amy vedelte a piát. Zoe meg egy jóképű csávóval vert másik két jóképű csávót.
– Dj Blonde és Dj Malik keveri nektek a zenét remélem tetszik – mondtam.
– Ideje egy kicsit lelassítani,  fiúk kérjétek fel a lányokat egy táncra  úgy mint én! – hangzott minden honnan Zayn hangja.
Betettem a kedvenc bandám egyik zenéjét, amiről tudom, hogy Zoe egyik kedvence.
– Szabad? – fordult felém Zayn.
– Persze – karoltam a nyakába ő meg a kezét a fenekemre tette és így ringatóztunk a zenére.

.:: Amy szemszöge ::.

Miután sikeresen kimásztam a vízből elmentem a cuccaimért, amik a vendég szobába voltak. Elmentem a fürdőbe megszárítottam a hajam visszamentem, hogy majd felöltözök. Elfelejtettem vissza zárni az ajtót. Melltartóban meg bugyiban álltam a szoba közepén, amikor valaki benyitott.
– Bocsi nem vetetlek észre  fordult el az idegen.
– Én felejtettem el bezárni – mondtam tök higgadtan, mintha ruhában álltam volna ott.
Nem ment ki hanem csak elfordult. Felvettem a ruhát, de mivel sokat ittam így nem tudtam a cipzárt felhúzni.
– Segítsek? – kérdezett az idegen.
– Megköszönném – mondtam, mire már a hátam mögött termett.
Ahogy a keze hozzá ért a hátamhoz kirázott a hideg. Mikor megérezte, hogy remegek még óvatosabban húzta fel a cipzárt. Ettől a figyelmességtől felfele görbült a szám, vagy csak az alkohol dolgozott bennem.
– Köszönöm – kötöttem fel a hajam.
– Szívesen – mondta mire megfordultam.
Azt hittem, hogy képzelődök, a kedvenc bandám kedvenc tagja állt előttem teljes élet nagyságba. Mennyit ihattam? Ezek szerint végig itt volt, akkor őt bökdöstem?
Atya úr isten mit gondol rólam milyen megszállott rajongó vagyok.
– Azért levegőt vegyél – mondta és zavarta meg az önmarcangolásomat.
– Bocs, hogy megbökdöstelek, de azt hittem csak sokat ittam.
– Ezek szerint te vagy aki meggyőződött róla, hogy élek-e.
– Igen, sajnálom.
– Nincs semmi mert én is ugyan így tettem volna, ha az egyik kedvencem állt volna előttem.
Kérdezni akartam valamit tőle, de nem tudtam, mert megszólalt a telefonja.
– Bocs, Paul.
– Semmi baj – intettem mire kiment.
Vettem pár mély levegőt, majd lesétáltam és mindenhol ölelkező párokat láttam.
– Mi van itt? – kérdeztem Gracet, aki most jött be az udvarról.
– Én nem értek semmit az egyik pillanatban azt mondják nekem, hogy nincs itt az 1D a másokban meg Zaynen landolt az italom  mesélte Grace.
– Együtt érzek veled, mert nekem Liam segített felöltözni.
– Minek vetkőztél le?
– Vizes voltam.
– Ja tényleg bele estél a medencébe, de nem láttad Zoe, meg Louis mit csináltak.
– Miért mit?
– Fogócska volt, meg a medencében is kikötöttek, sőt Harry is fürdőt meg volt párna csata is. 
– Ez mind addig amíg én megszárítottam a hajam?
– Igen – vonta meg a vállát.
– Te is látod azt az egyszarvút vagy csak én ittam sokat  mutattam az egyik irányba.
– Nem te keveset ittál.
Szerzetünk piát és elmentünk táncolni. Addig táncoltunk amíg rosszul nem lettünk. Hulla fáradtan dőltünk le a kanapéra. Már csak tízen voltunk és befejeztük a késői vacsit. Zoe és Leila gonoszul mosolygott, ebből nem fogunk jól kijönni.

.:: Leila szemszöge ::.

Miután vége lett az ingyen cirkusznak megkerestem a manómat. A konyhában találta meg, amint valamit rágcsált az asztalnál ülve.
– Van tejszínhab? – kérdezte amikor észrevette, hogy bejöttem.
– Van, de miért?
– Majd meglátod, ide hozod – elmentem szereztem neki tejszínhabot.
– Mit csináljak vele?
– Tejszínhabos csók – kacsintott. 
Egy falakon tejszínhabot elhasználtunk, utána kimentünk táncolni. Addig táncoltunk ameddig a lábunk bírta. Majd leült a kanapéra és az ölébe húzott. Vég faltuk egymást.
Háromra már majd nem mindenki elment. Megvártuk amíg csak tízen maradtunk.
– Mit csináljunk? – kérdeztem.
– Együnk – szólalt meg az örök éhenkórász.
– Mit? – kérdezte Zoe.
– Nekem mindegy, csak kaja legyen – húzott közelebb magához Niall.
– Liam, mint egyetlen józan, rendelsz nekem a kínaitól pizzat? – kérdezte Zoe.
– A kínaiak sárga pizzat csinálnak? – kérdezte a szöszim.
Vajon mennyit ihattak ha a kínaitól akarnak pizzat rendelni? Jobb ha ezeket nem tudom.
Liam megrendelte a pizzákat. Még vártunk Niall kajáért hisztizett én meg próbáltam csendben tartani. Harry Zoe meg Louis egymást verték párnával, nem tudtam ki kezdte, a többiek meg nézték a szenvedésüket.
Amikor csengettek Niall mint ha puskából lőtték volna ki. Liam ment neki segíteni, mert a többiek gyilkoltak egymást és nem akarták megzavarni a játékukat.
– Kaja! – kiabálta le magát Liam, mire mindenki eldobott mindent ami a kezében volt és ment oda, hogy megszerezze a saját kajáját.
Viszonylag csendben megettük a késői vacsinkat.
– Mit csináljunk? – kérdezte Louis.
Zoe-val összenéztünk és egyszerre mosolyogtunk le. Remélem egyre gondolunk. Bár nála soha nem tudni.
– Mi szólnátok ha... – kezdett bele Zoe sejtelmesen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése