I. Évad. 1. rész 08/30 H

.:: Zoe Szemszöge ::.

– Zoe kelj fel, mert lekéssük a vonatot – húzta le a takarót a vörös barátnőm, Leila, aki már isten idők óta ki bírja a rigolyáimat, és én is az öveit.

– Hány óra, és egyáltalán milyen nap, meg hányadika van? – kérdeztem miközben felültem. El tudom képzelni milyen jól nézhettem ki égnek meredő hajjal, de Leila, csak mosolygott a kinézetem, ő már teljesen fel volt öltözve. Az új őrülete, a nyári ruha minden mennyiségben.

– Nyolc és kilenckor indul a vonatunk. Péntek, Augusztus harmincadika – nézett kezére, amin nem volt semmi.
– Jó megyek felöltözök – mentem a szekrényemhez. – Amúgy jó a ruhád – válaszoltam neki a polcnak dőlve. Ott akartam folytatni az alvást.

– Köszi.

– Mit vegyek fel? – kérdeztem magamtól hangosan, csukott szemmel. Így próbáltam magam ébren tartani, több kevesebb sikerrel.

– Ruhát – adott a tippet Leila, egy igazi zseni.

– Ha nem mondod meztelenül mentem volna el.

– Ki nézem belőled – vonta meg a vállát, közben meg leült az ágy szélére.

– Köszi, de inkább segíts.

– Jó vedd fel a pirosat, fekete cipővel.

– Imádlak – vettem ki a ruhát és mentem be a fürdőbe.
Vettem egy gyors zuhanyt, mert még mindig úgy éreztem magam mint a mosott szar. Vagy aki átbulizta az éjszakát, és kurva sokat ivott. Pedig annyit csináltam, egész este hogy pakoltam. A zuhanytól egy kicsit magamhoz tértem, ezután felvettem a ruhámat. Szerencsére a hajamat meg tudtam szelídíteni, annyira, hogy valahogy álljon. Tettem fel egy kis sminket, de nem sokat, mert úgy is aludni fogok a vonaton és akkor csak tönkre fogom tenni, és a végén úgy nézek ki mint egy részeg panda. 

– Lányok készen vagytok? – kiabált fel anya.

– Igen – mondtam miközben kiléptem a fürdőből, miközben még mindig a hajammal próbáltam valamit csinálni, de sehogy nem akart összejönni, pedig csak úgy akartam felkötni, hogy ne legyenek benne kis bunyóik amik úgy néznek mintha plusz füleim lennének. 

– Akkor indulás vagy elmegy a vonat – csapta össze boldogan a tenyerét Leila, közben felugrott az ágyról.

– Már megyünk is – indultunk meg lefelé a lépcsőn, mind a kettőnknél a fent maradt táskáim voltak. Levittük a kocsihoz ahol a többi cuccunk sorakozott.

– Kiöltöztetek? – mondta apa miközben a bőröndöket pakoltuk be a kocsi csomagtartójába.

– Nem minden nap költözik az ember a fővárosba – mosolygott bugyután Leila.

– Pontosan igazad van. Ne szokj hozzá – veregettem vállba.

– Be pakoltatok mindent? – kérdezte anya már ötödszörre. Ennyire nem bízik bennem, hogy el tudok tenni a saját ruháimat?

– Igen – válaszoltuk egyszerre, unott fejjel, nagyon elegünk volt a folyamatos anyáskodásból, de elnéztem neki, elvégre most költözök ki.

– Sziasztok lányok – köszönt el anya és megölelt minket.

– Szia, majd hívlak – intettem neki, majd szálltunk be mind a ketten kocsiba.

Apa kitett minket, a vasútállomáson, és vártuk a vonatot. Még szerencse, hogy sok bőröndünk volt így rá bírtunk ülni. Az állomáson alig volt mozgás. Csak pár ember szállingózott. Néhány galamb fel repült, miközben egy ember el haladt mellette. Az is csak azért bolyongott, mert részeg volt, tegnap este egy hatalmas nyár búcsúztató buli volt, az egész falu tőle zengett. Mi csak az elejére mentünk el, azt is csak azért, hogy el tudjuk majd mondani, mi is ott voltunk, semmilyen más indokunk nem volt. 

– Mikor tarjuk a ház avató bulit? – kérdezte hirtelen Leila.

– Nem tudom kedd, de tőlem aztán holnap is lehet, nekem oly mindegy, csak legyen ki meghívnunk.

– Nekem jó, az nem a mi vonatunk?

– Talán, szálljunk fel, majd megkérdezünk valakit, bár amekkora itt a forgalom kétlem, hogy bármilyen másik vonat indulna az elkövetkező pár órába.

– Komolyan, ha nem mondod nem is gondoltam volna rá – nevetve szálltunk fel.

Beültünk egy fülkébe, hat ülés volt benne. Én az ablak mellé ültem menetiránnyal szembe. Leila meg szembe velem foglalt helyet. Én figyeltem a tájat, a magas hegységeket, ahogy meghódítják az eget. Felhők ahogy beszippantják a fenségeket.
Leila meg japán zenét hallgatott, az egyik dalt dúdolgatta, mikor egy sapkás napszemüveges kapucnis srác beugrott mellénk, és behúzta maga után az ajtót, ráadásnak még a függönyt is berántotta. Hallottunk, hogy valakik kiabálnak, meg futnak a fülke előtt.

– Bocsi, hogy rátok törtem, de adok autógrammot meg fényképet ha kell – dőlt neki az ajtónak és mély sóhaj után kifújta a sokáig bent tartott levegőt.

– Mi elől menekültél ilyen örülten? – kérdeztem a szőke srácot, azért mert levette a  kapucniját, de a szemüvegét fent hagyta.

– Rajongok – ülte le Leila mellé.

– Hol szállsz? – kezdtem a kivallatást, ha már betört hozzánk.

– London és ti? – mosolygott Leila-ra.

– Mi is  – Leila miközben kivette  a fülesét.

Én itt kimaradtam a beszélgetésből, mert hulla voltam ezért be aludtam azonnal. Őszintén megmondom nem nagyon érdekelt, hogy miről beszélgetnek. Azért a tájért sem voltam oda, amit mindenki megcsodált. Szépek a hegyek, 18 évig nézegettem őket, engem már nem érdekelnek. Csodás és nyugodt országba kerültem álmomba, és azt álmodtam, hogy alszok. Dupla élvezet, kell ennél több, nekem?