III. Évad 50. rész 08/01 L

.:: Zoe Szemszöge ::.
~ 4 év múlva ~

Leszedtem Malcomról a tésztát, de sokat kellet küzdenem vele. Louis meg Tiffanyt próbálta rávenni, hogy menjen el zuhanyozni.
Míg egyszer nem fogom hagyni őket a konyhába Louis kíséretébe. Mind a három gyereket nekem meg nevelnem, és az egyiket lehetetlen jobb belátásra téríteni.
Elég fenyegetően nézhettem Louisra, mert összébb húzta magát, majd felette Tiffany-t és megindult vele felfelé.
– Csinálhatok valamit? – ült fel Malcolm a székre és lehető legaranyosabban pislogott a kék szemeivel. Kísértetiesen hasonlított Louisra, főleg hogy már most úgy áll a haja. Jobb lesz majd bezárni a házba mikor kamaszodni kezd. Kevesebb szín fog akkor majd összetörni.
– Kóstold meg! – tartottam felé egy nagy kanalat rajta csoki krémmel, amit elvett és csöndben nyalogatta róla. 
– Én is akarok – jelent meg Tiffany most már nem volt lisztes a haja, hanem egy törölközőbe volt bele csavarva. Mögötte Louis jött és próbált szemmel bocsánatot kérni, hogy hagyta a gyereket tésztával játszani. Tiffanynak adtam egy kanál krémet.
– Sajnálom – nézett rám lehajtott fejjel közben a kezeit maga előtt kulcsolta össze, és a lábával idegesen toporgott.
Felhúztam a szemöldököm, majd inkább visszafordultam elpakolni a rendelteltséget. Louis szó nélkül segített elpakolni minden a helyére, majd a végén muffinokat rakta el, amikor már felkerültek a csokis krémek.
Átölelte a derekam, majd a fejét feltette a vállamra és adott egy puszit az arcomra. Hűtőből figyeltem, majd nagyot sóhajtottam és hagytam, hogy behálózzon újra. Szembe fordított magával, az egyik kezével a derekam tartotta , míg a másikkal a hajamba túrt, én csak lustán átdobtam a kezeim a nyakán, jobban foglalkoztam a csókkal.
– Mi fene szexuális felvilágosítás folyik itt, már most tanítjátok nekik, végül is nem lehet elég hamar kezdeni – jelent meg a konyha ajtóban Niall, majd lerakta a legkisebb fiát, aki szintén szőke herceg volt a hatalmas kék szemeivel, azonnal magába bolondíthatott volna bárkit. Lehet a három fiút majd el kellene zárni a külvilágtól, nem halnának bele a puszta látványukba.
– Niall – ütötte meg Leila a haját.
– Csak kérdeztem! – emelte fel védekezően a kezét. Louis csak a szemét forgatta, felkapta a karjaiba Malcolt és Tiff kíséretébe kimentem. Niall is fogta mind a két fiát és kitoloncolta az udvarra, hiába tiltakoztak és könyörögtek, hogy tévét tudjanak nézni.
– Milyen volt egy évig Írországba? – kérdezte Leilát, miközben le ült az asztalhoz.
– Kikészített az anyós, még egyszer olyan sokáig nem maradunk ott. Van valami dugi alkoholod?
– Keverhetek valamit, mennyire üssön?
– Azért haza tudjak menni.
– Akkor olyan közepes legyen.
Gyorsan megcsináltam az italt. Whisky és áfonya levet kevertem össze feles arányba. Telepakoltam jó sok jéggel, majd egy szívó szálat dobtam bele a pohárba. Csináltam egyet magamnak is majd kimentünk a kertbe, a süti kíséretében.
Napágyakat közelebb húztunk egymáshoz minden figyelmünket a a két öregebb gyerekünknek szenteltük. Leo előhúzott valami a a háta mögül és oda adta Tiffnek. Leila kisfia az én kislányomnak adott egy kis virágot amiért nem egy kicsi puszit kapott az arcára. Mi mosolyogva összenéztünk és még poharainkat is összekoccintottunk.
– Mi fene a nászom leszel? – kérdeztem Leilát, mire csak nevetve megvonta a vállát.
– Ó nem már, pont ő? – nyögött fel egyszerre Niall és Louis.
– Mi az, hogy pont ő? – kérték számon egymást.
– Gondoltad volna, hogy ha Londonba költözünk ez lesz az életünk? – fordultam a volt lakótársam felé.
– Gondoltam rá, hogy nem végzem el a sulit, találok valami jó kereső pasit és boldogan élek míg meg nem halok. Végül is elértem, sőt sokkal jobban jártam Niallal. Te meg túlteljesítetted magad, de ezt mindenki el is várta tőled. Többiekkel való barátságunk is annyit változott. Amy és Liam nagy nehezen feldolgozták, hogy elvesztették az első és a második gyereküket, most meg az államokba dédelgetik agyonra az ő egyetlen fiújukat, Lucajukat, meg akarnák még, remélem sikerül nekik, csak a gyerek miatt. Egy érzelmi roncs lesz az a kölyök, még az udvarra is kikísérik játszani. Harry meg talán talált valami jó nőt, aki tényleg szereti nem csak a hírét meg a pénzét, Gracet, nem mertem volna rájuk fogadni, hogy újra össze jönnek. Végül is minden jól alakult. Kellett pár év, de mindenki élete végül sínbe jött. Koccintottunk össze a poharainkat.
– Igaz, de én arra gondoltam, hogy hat  gyerekről kell gondoskodni.
– Csak kettőről. Tiffany és Leo el vannak egymással foglalva a hintánál. Hogy meg Malcolm egymást verik a homokozóba. Csak a kettő a medence szélén kiabál egymással a gyerekeik jó tulajdonságait sorolja.
– Nesze – dobtam neki az egyik labdát.
– Enyém a nagyszájú szőke – célozta be a férjét. 
– Akkor anyám a kiakasztó barna.
– Mond, hogy van több labdád, kell mit a fejéhez vágni.
– Van még pár – dobtam meg Louist mire bele esett a medencébe, utána azonnal Niall is követte. Mikor kijöttek fejbe dobtuk őket, majd visszafordultunk az italainkhoz. 
Csak lenyugodtak végre, remélem a két kölyök miatt nem fognak majd újra egymásnak esni.
– Szóval nászom mond mivel akasztott ki az anyós.
– Fel sem tudom sorolni, de azért megpróbálom.

4 megjegyzés: