II. Évad 73. rész 09/04 L

.:: Zoe Szemszöge ::.

Nem tudtam hány óra lehetett, de a telefonom egyszerűen nem akarta abba hagyni a rikácsolást.
 Igen  motyogtam a telefonba.
 Zoe gyere be a kórházba  ismertem meg Harry hangját.
 Mi történt?
 Gracet elütötte az autó.
 Azonnal megyek  kelletem ki az ágyból.
Azonnal felugrottam, majd az első ruha ami a kezembe vettem felhúztam, majd a hajam felkötöttem és hívtam egy taxit.
 Hova?  kérdezte Lucifer.
 Gracet elütötte a kocsi, kórházba van. Valamikor jövök, a házat nem szét szedni.
 Zoe  futott le a lépcsőn Amy.
 Igen.
 Hívtál taxit?
 Igen, mindjárt itt lesz  mondta mire megszólalt egy duda.
Amy kirohant és is szaladtam utána, gyorsan bezártam magam után, majd beültem a taxi hátuljába. Ahogy beszálltam már indultunk is. Hála istennek nem volt forgalom hajnali háromkor így hamar oda értünk. Rendeztem a fuvart, közben Amy előre ment megkérdezni, hogy hol volt a barátnőnk, ahogy beértem, követtem őt. Beszálltunk a liftbe, mire megnyomta a hatodik emelet gombját. Majd jött a várakozás, míg fel nem értünk.
Ahogy kinyílt az ajtó, már láttam Harry meg a fiúkat.
 Itt vagyunk  mentünk oda hozzájuk.
 Mi történt?  kérdeztem miközben leülte.
 Összevesztünk. Erősködött, hogy haza akar menni. Vissza hozzád, de nem engedtem, mert este volt és ki tudja mi lesz vele, meg ilyenkor kik vannak kint. Ezért felajánlottam, hogy elviszem, de annyira megharagudott rám, hogy nem volt hajlandó beszállni a kocsiba. Ott álltam a kocsi mellett és kértem, hogy szálljon be, de nem tette meg hanem megindult a feje után egyenesen az úttestre. És nem voltam elég gyors, hogy elrántsam a kocsi elől  folytok a könnyei Harrynek.
Ahogy mondani akartam valamit egy szőke lány megakadályozott benne, mikor felesett a lépcsőn.
 Soffy jól vagy?  kérdezte tőle Niall.
 Igen, csak a liftet már nem értem el  vonta meg a vállát, majd leporolta magát.
 Itt vagyunk  nyílt ki a lift ajtó és Leila jött ki rajta. Kezében meg Leo volt, aki mélyen aludt.
Niall azonnal elvette a fiát, majd leült a székre és dédelgette, hogy fel ne ébredjen.
 Mikor vitték be a műtőbe?  kérdezte Amy.
 Nem olyan rég. Ahogy ide értünk hívtunk titeket  mondta Louis.
Mivel csak öt szék volt kint a folyóson ezért felváltva ültünk és róttuk a köröket, mint a bezárt állatok. Niall egyszer el ment kávéért. Volt amikor én mentem el. Harry volt a legjobban össze törve, utána Leila. Majd mi többiek, egy szinten álltunk. Leila úgy tekintett Gracere mintha az anyja lenni. Így is hívta, annyira jól megvoltak. Addig várakoztunk, hogy már reggel lett.
 Önök Miss Gilbert hozzá tartozói?  kérdezte egy zöld köpenyes orvos.
 Igen  válaszolt azonnal Soffy.
 Mi történt vele?  kérdezte Amy.
– Túl élte a műtétet, a fejét nagy ütés érte, ahogy a betonhoz csapódott. Többi sérülése nem olyan komoly mint a fejét ért. De túl van az életveszélyen. Még komában tartjuk, de hamarosan fel ébresszük.
 Bemehetünk hozzá?  kérdezte Leila.
 Igen, kettesével. Az intenzíven fekszik  mutatott jobbra.
 Köszönjük  mondtam.
 Leila, Harry bementek?  kérdezte Louis, mire azonnal bólintottak.
Lejjebb mentünk egy szinttel, mivel ott volt az osztály, majd megkérdeztük egy ápolót, hogy melyik szobába volt. Ahogy megmondta Leila és Harry szinte berobbantak. Leültem a székre, mire egy kezet éreztem a derekamon.
 Jobban lesz  suttogta Louis a fülembe.
 Nagyon remélem  motyogtam a mellkasába, mire még jobban szorított.
Ahogy kijöttek Amyvel bementünk. Rossz volt látni azt, ahogy a hatalmas ágyon szétterül az aprócska teste, minden honnan csövek lógtak a testéről. De annyira jó volt látni a kis monitort ami egyenletesen pittyegett. Jelezve, hogy még közöttünk van.
 Nehogy itt hagyj minket. Nem akarom elveszteni a sétáló ébresztő órámat  motyogtam, miközben megszorítottam egy kicsit a kezét.
 Üres lenne a ház nélküled  szorította meg a kezét Amy is.
Kimentünk utánunk még bementek a többiek. Mire mindenki volt nála, látni lehetett ahogy fel kell a nap.
 Nekem mennem kell, mert ma lesz a biosz dogám  mondta Soffy, miközben meg ölelt minket.
 Sok szerencsét hozzá  köszöntük el tőle.
 Neked is pihenni kellene  mondta Louis.
 Úgy ahogy neked  értett vele egyet Liam, miközben Amyt karolta át.
 Maradunk  ráztam meg a fejem.
 Nem szépen haza mentek, Leilaval karon fogva. Egy kicsit pihentek, majd vissza jöttök  mondta Niall.
 Én el nem mozdulok mellőle  mondta Harry.
 Jó  sóhajtott fel Leila.
Felvette a kezében Leot aki már kezdett éledezni, majd Niall mellett oda sétáltak a lift-hez.
 Gyere csibém haza viszlek  karolt belém Louis.
Liam és Amy is velünk tartott. Ahogy haza értünk Lucky farok csóválva fogadott minket. Megfogtam Louis kezét, majd felhúztam a szobámba.
 Maradsz velem?  kérdezem tőle, csak egy aprót bólintott.
Úgy ahogy volt ruhástól bele dőltem az ágyba. Louis is hasonlóképp cselekedett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése