II. Évad 50. rész 08/02 N

.:: Zayn szemszöge ::.

Olyan csináltam amit megvetek. Amit senkitől semmilyen kifogással nem orvosolható, vagy magyarázható. Beláttam pár dolgot amíg, külön voltam Soffyval. Nem szeretettem, soha nem szeretettem tiszta szívemből. Vigaszt kerestem benne Perrie elvesztése miatt. Egy eszköznek használtam fel.

Teljes káosz volt a fejembe. Azt hittem, hogy ha szétválunk tudok gondolkodni, de nem mentem semmire és megjelent egy híres lány banda.

Little Mix. Milyen ironikus, hogy pont nekik is New Yorkban volt koncertjük és pár szállodával arrébb volt a szállásuk. Még véletlenül se gondolkodjak. Kapjak egy kis időt.

Perrie meglátogatott amiből az lett, hogy az újra együtt vagyunk alkalmával fel avattuk az új szállodába az ágyat. Nem mondtam neki, hogy Soffyval még nem szakítottam. Pedig mennyiszer beírtam a telefonba és már csak meg kellet nyomni a küldés gombot. De nem voltam ennyire gyáva, hogy megmondjam neki így.

Ennyi minden érdekesség futott végig rajtam miközben zuhanyoztam. Nem akartam kijönni soha. Valahogy itt biztonságba voltam.

– Zayn – kiabált Louis.

– Mi az?

– Keresnek telefonom – ordította.

– Vedd fel és mond meg, hogy hamarosan megyek – emeltem fel a hangom.

Elzártam a vizet, majd a derekamra csavartam egy törölközött.

– Van mit meg magyaráznod – mondta Louis miközben oda dobta nekem a telefont.

Megnéztem, hogy ki hívott, mert még vonalba van. Perrie. Ebből nem jövök ki jól.

– Majd vissza hívlak – mondtam, majd letettem a telefont.

– Hallgatlak – tette csípőre a kezét.

– Szeretem.

– Soffy?

– Szakítok vele.

– Minél hamarabb, mert mind a kettőnek hazudtál.

– Tudom.

– Hozd helyre – ment el.

Gyorsan felöltöztem, majd megigazítottam a hajam és irány a reggeli. Ahogy leértem a hallba, már hallottam Richard dallamos kiabálást.

– Az isten verjen meg hol vagy te lány?

– Nem kell kiabálni itt vagyok – mondta egy női hang.

Beléptem az étkezőben, hat első pillantásra számomra idegen ült az asztalnál, de ahogy közelebb értem észre vettem őket. Jade, Jesy, Leigh-Anne egy kiabáló Zoe, egy pohárral a fejét megtámasztó Soffy és Perrie aki a telefonját nyomkodta. Richard meg folyamatosan magyarázott Zoenak.

– Remélem elintézted, mert ha nem... – kezdett bele Richard.

– Könyörgöm, meg tudom csinálni, nem hagynál békén? – fojtotta bele a szót Zoe.

Néztek még pár percig farkasszemet, majd Richard kapott egy telefont és kámforrá vált. Soffynak küldtem egy smst, hogy jöjjön fel a szobámba, fontos dologról akartam vele beszélni.

Nem jött válasz, de láttam, hogy felkelt az asztaltól. Felmentem az egyik lifttel, majd beléptem a szobámba. Ahogy leültem az ágyra úgy nyílt az ajtó.

– Jó, hogy jössz. Valami fontosat kell elmondanom – kezdtem bele.

– Nekem is – húzta a száját.

– Kezd te – adtam meg az elsőbbséget.

– Tudod minden szép és jó volt, de... – akadt meg.

– Már nem szeretsz, mert találtál mást? – kérdeztem mire bólintott – Én is.

– Perrie?

– Pontosan – haraptam bele az alsó ajkamba.

– Barátok? – kérdeztem mire kitártam a karom és megöleltem.

– Amúgy ki az aki elcsavarta a fejed?

– Nem ismered, nem Londoni.

– Nevét azért megtudhatom.

– Hívjuk csak úgy, hogy Életem Szerelme, mert még senki nem tud róla.

– Tőlem nem tudják meg.

Soffy átment egy másik szobába, én meg lementem az étkezőben. Louis, Zoe, Jade, Jesy, Liegh-Anne és Perrie voltak már csak ott.

Oda hajoltam Perriehez és adtam neki egy gyors csókot.

Meglepetésemre akitől legjobban tartottam nem csinált semmit. Csak a tojást szúrta fel a villájára. Majd azt rágcsálta. Valami még volt a tarsolyába.

Reggeli után a lányok elmentek. De amikor fel akartam kelni, hogy vissza menjek a szobámba Louis megfogta a kezem és vissza ültetett.

– Hallgatom Mr. Malik – mondta az asszonya.