II. Évad 49. rész 08/02 N

.:: Zoe Szemszöge ::.

Ha nem lett volna elég, hogy az eső is esik ráadásul akkora volt a köd, hogy csoda, nem mentem neki az irányjelző oszlopnak.
Összességében egy évet töltöttem New Yorkba, de ilyen szar időt még soha nem fogtam ki. Eset már a hó, de az szép meg romantikus, ha azt nem vettük figyelembe, hogy egyedül sétáltam a táskába egy maszkkal meg egy forró csokival a kezembe. Vagy esetleg egy könyv volt nálam, esetleg magassarkúban egyensúlyoztam, hogy ne a seggemen csússzak végig az utcán.
Nagy nehezen épségben eljutottam a hotelhoz.
– Végre – ölelt meg Steven. – Már azt hittem, hogy soha nem érsz ide.
– Én is. Még ilyen szar időt soha nem láttam – csuktam össze az ernyőm.
– Pedig nyár mindig ilyen főleg az augusztus.
Beállt a pult mögé én meg oda húztam egy bár széket, majd elővettem egy papír kötöget amik a fiúk igényeiről volt benne. Volt jó pár furcsaság benne. Harry például olyan szobát szeretne aminek extra vastag a fala. Nem akartam tudni, hogy mit terveztek. Ahhoz még én is kiskorú vagyok.
– Hogy-hogy te rendezed a szobákat az öt dalos pacsirtának?
– Kettő ok vagy három.
– Mik azok?
– A menedzserük az én nagy-nagy bácsikám, én érek rá, meg én is a dalos pacsirtákkal fogok lakni.
– Ki az a nagy-nagy bácsi?
– Anyai ágról öregapám testvére.
– Melyik dalos pacsirta az urad?
– Louis.
– Az melyik?
– A kék szemű barna hajú, szexi pasi, kidolgozott mellizmokkal – mondtam kicsit tettet csodálattal.
– Biztos – fordult a géphez.
Miközben a gépen pötyögött valamit addig én megritkítottam a karamellás cukorka készletet. Mikor üres volt a tál vissza tettem a papír, pont mit az első nap. Akkor az idegesség miatt ettem, most meg az unalom miatt. Kis repülőt hajtogattam az egyik cukorkás papírból, majd annak a röppályáját próbáltam ki. Hát nem ment messzire, Steven orrának repült. Rám kapta a tekintetét mire fütyülni kezdtem és a plafont néztem.
Mire vissza fordultam egy teli tál karamell várt. Megettem egyet, majd megint hajtogattam, csak most egy csónakot, hajót amennyikre jobban hasonlít. A következő papírjából egy repülő lett. Hajtogattam még egy nyulat, szívet meg hat pillangót. Kiállítás volt a pulton. Ahogy elmentek mellettem az emberek hátra hőköltek.
– Kész is – fordulta oda Steven, majd neki is felszaladt a szemöldöke.
– Ne nézz így, olyan lassan csináltad, valamivel le kellett kötnöm magam – védekeztem.
– Itt van mind a hét kulcs – adta oda sorban őket. – Más valami?
– Nem, köszi, majd találkozunk még.
– Rendben – intett.
Kinyitottam az ernyőt és gyalog indultam meg a szakadó esőben. 10 perc séta után meg is érkeztem. Az ajtóban nem volt senki. Szóval nyugodtan tudtam belépni. Felmentem a hatodik emeletre, majd megkerestem a 253 szobát.
– Gyere  kiabált ki.
Ahogy beléptem az ajtón oda kapta a fejét. Először nem lehetett semmit leolvasni az arcáról, majd hirtelen döbbenetet. Mikor tudatosult benne, hogy mi is történt körülötte a mosolyát le sem lehetett törölni.
Oda lépet hozzá majd egy édes csókkal köszöntött.
– Hogy kerülsz ide? – kérdezte miközben leült az ágyra és az ölébe húzott.
– A repülő hozott.
– De nem úgy volt, hogy csak későn értek ide. Éjfél tájba.
– De, csak meggondoltuk magunkat.
– Te vagy Soffy?
– Közös döntés, de miért kérded?
– Nem tudod?
– Mit nem tudok?
– Hogy mi volt reggel?
– Louis érthetően beszélj – teremtettem le.
– Zoffynak vége.

7 megjegyzés:

  1. Oooooo....hát vége?! Imàdom a részt<3

    VálaszTörlés
  2. Imádom, folytatást követelek! Legyen a heti 2 alkalom, szerintem Hétfő és Péntek.
    Pussz.:*Helen*

    VálaszTörlés
  3. Ajj, nemár! Zoffy-nak vége?? Ajj. :c
    Én szeretném a 3. évadot!!! Lééégysziii!
    És én a heti kettőre szavazok! :3 Melyik napokra lehet szavazni? Vagy bármelyik lehet? Mert akkor én a szerda-szombat-ra szavazok. :3
    Imádlak!
    Puszii! xXx
    Reni

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó. Legyen folytatás! Mi az, hogy Zoffy-nak vége? :o
    Szerintem heti 2 rész legyen! :)
    Imádlak! :*

    VálaszTörlés
  5. folytasdd!!❤👍✌💗 es heti2;)💘

    VálaszTörlés
  6. Folytasd ! *-* szerintem is a szerda-szombat 2 nap/ hét lenne a legjobb.

    VálaszTörlés
  7. Hétfőn, kedden ne legyen rész. Szerdán, csütörtökön, pénteken, szombaton, vasárnap jöhet^^

    VálaszTörlés