I. Évad 58. rész 11/28 L

.:: Zoe Szemszöge ::.

Ahogy Louissal megérkeztünk a közös házukhoz, az ajtóba felbuktam egy szétdobált cipőbe, de ezen kívül csak egy szemét volt, aki Richard és várt minket.
 Louis gyere a zene szobába  mondta mire megindult.
 Jössz?  kérdezte a lépcsőn.
 Vele egy szobába, nem is tudom – kezdtem el gondolkodni és közben latolgattam a lehetőségeim – jó  adtam be a derekam, kíváncsi voltam mit talált ki.
 Csak annyit szeretnék mondani, hogy hétfőn reggel hatkor indulunk Amerikába, kész a programfüzet, le van beszélve minden, mielőtt megkérdezitek, csak most bírtunk lerendezni – kezdett bele azonnal ahogy Louis átlépte a küszöböt. 
 Gyors volt. Még szerencse, hogy nem hétfőn mondod  mondtam magamba.
Még dobálóztak a szavakkal, de nem annyira foglalkoztam velük, majd megindultunk kifelé.
 Zoe maradnál pár percre  mondta Richard, miközben a fiúk kimentek.
 Persze, már vártam mikor tudjuk folytatni a beszélgetést  ültem le a fotelbe.
 Beszélgetni  röhögött –, nem beszélni fogunk hanem eltiltalak a fiúktól.
 Milyen kedves vagy, majd ha a fiúk azt mondják.
 Én vagyok a menedzserük én tudom mi a jó nekik.
 Hát Taylor tuti nem jó nekik  forgattam a szemem.
 Ne kérdőjelezd meg hogy mit teszek, nem értesz semmit sem.
 Igen tényleg nem értem, hogy miért kell Harryre rá kényszeríteni, hogy Taylorral legyen. Fejts ki nekem.
 Ha láttad volna a videó megosztó nézettségét akkor mást mondanál  emelte fel a hangját.
 Ha láttad volna Facebookon az utálkozó kiirtásokat akkor a véleményed is megváltozna. Ez az egyik a másik meg, hogy a fiúk elhidegültek egymástól.
 Taylor egy nagyon kedves és aranyos lány aki tökéletes Harold mellé  fonta össze a kezét.
 Jó magyarázd meg a rajongóknak is. Nekem nincs bajon Taylorral, sőt szeretem a zenéjét, de amiket olvasok azok vér lázítók, hát borzongatok.
 Zoe engem nem érdekelne, hogy az őröltebbnél őrültebb rajongok, minket terjesztenek az ártatlan lánykáról.
 Engem meg az nem érdekel, hogy mit mondasz  álltam fel a fotelből.
 Figyelj ide nem mondom el még egyszer, mert nincs hozzá hangulatom…
 Nekem meg hozzád nincs  vágtam a szavába közben csípőre tettem a kezem.
 Szállj ki a fiúk életéből a drága barátaiddal együtt.
 Nekem ne mondja meg mit csináljak. Azt hiszed, hogy bele avatkozhatsz a fiúk életébe?
 Mivel én vagyok a menedzserük így van bele szólásom.
 Meddig is leszel a menedzserük? Pár hónap vagy esetleg nap. A szerződés hamarosan lejár. Ketyeg az idő. Tikk-Takk  mutogattam az ujjammal.
 Te nem beszélhetsz velem ilyen hangnembe.
 Óóó dehogy nem  mosolyogtam gonoszul.
 Hol vagy te hozzám képes, majd ha annyi diplomád lesz mint nekem akkor esetleg tárgyalhatunk.
 Diplomát venni is lehet. De tudod mi lesz veled ha szerződés lejár? Elfelednek egy senki leszel, aki ki akarta tenni a csapatból Niallt, de nem sikerült. Úgy fognak emlegetni, aki ráerőszakolta Harryt Taylorra.
 Abban biztos lehetsz, hogy én tovább leszek velünk, mint te vagy a drága barátaid.
 Erre nem vennék mérget a helyedbe. Bár ha jobban bele gondolok! Vegyél be akkor legalább nem látlak többet.
Éppen mondani akart valamit, de a telefonja megszólalt.
 Ha haragszol ha nem én megyek  indult meg egy másik ajtó felé.
 Nem feled az időd véges. Tikk-Takk  mutogattam megint az ujjammal, közben pimaszul mosolyogtam.
Mikor kinyitottam az ajtót, Harry meg Zayn beesett rajta, Louis meg rájuk esett. Niallt Leila fogta, hogy ne dőljön el. Soffy meg Amy hátul álltak és éppen valamit megbeszéltek. Grace meg Liam árgus szemekkel nézték az ajtót. Nem foglalkoztam velük, nem volt kedvem magyarázkodni nekik. Egyszerűen átléptem a döbbent fiúkon, kikerültem az értetlen pillantásokat és megindultam a kijárat fele.
 Szia Zoe, többiek?  kérdezte Paul az ajtóba.
 Valamikor biztos jönnek, de én megyek ne várjatok rám, a többieknek meg üzenem, hogy a beszélgetés csak rám és Richairdra tartózik.
 Rendben átadom, jó utat.
 Köszi, szia  intettem.
Gyalog indultam meg, fél órás séta után végre elértem a kitűzött célpontomat ami egy Starbucks volt.
Rendeltem magamnak egy muffin meg egy forró csokit és gondolkoztam erősen azon, hogy a telefont kivágom az ablakon mert egyfolytában csörgött, rá sem kellett pillantanom még is tudtam, hogy a többiek hívtak, hogy hova tűntem.
 Nem veszed fel?  kérdezte Brad aki mellém ült.
 Komolyan, mi jöhet még?  tettem fel a költői kérdés. Minek kérdeztem meg? Kik jöttek be az ajtón, hát persze, hogy azok akik folyamatosan hívogattak. Kijelenthetem, hogy ez kurvára de nem az én napom.  Villám nem csap belém?  motyogtam magamba.
 Mi ez a negatív hangulat, bébi  kérdezte Brad, mire bokán rúgtam.
 Kuss, őrölj, hogy még megengedem, hogy ide ülj.
 Egyszer úgy is megszerezlek  állt fel és győzelem ittasan elballagott.
Lehajtottam a fejem és vártam, hogy a többiek elmenjenek. Ez nagyon nem az én napom, éreztem. Hát igazam is lett.
 Mi az, hogy csak úgy magyarázat nélkül eltűnsz  kezdte Leila.
 Igenis ránk is tartozik amint Richarddal beszélgetettek  folytatta Harry.
 Abba hagytátok?  kérdeztem úgy 10 perc múlva.
 Nem, mert még nem kaptunk választ  mondta Zayn.
 Hosszú éjszakánk lesz  dőltem hátra a széken, és kortyoltam bele az italomba.
Nagyban mondták a magukét addig én a körmeimet tanulmányoztam, majd megnéztem, hogy nem törik a haj végem. Megállapítottam, hogy fodrászhoz kell mennem, mert kopott a hajamból szín, ki is találtam, hogy másnap el is megyek. Lehet, hogy több csíkot tetettek bele. Még meggondolom.
 Zoe itt vagy?  lóbálta a kezét a szemem előtt Louis.
 Hol, mi, ki mi, hol, mi?  eszméltem fel.
 Nem válaszoltál a kérdésre.
 Ja arra a kérdésre, hogy haza megyünk arra igen a válasz  álltam fel.
 Nem arra, hogy mi volt ez az egész.
 Mondom ez az én vitám megoldom egyedül is  sóhajtottam fel.
 De…
 Semmi de ha tetszik hanem ez így lesz  fojtottam a szót Graceba.  Esetleg még akartok valamit?
 Mióta ennyire makacs?  kérdezte Soffy Leilat.
– Mióta ismerem  rázta meg a fejét.
 Köszönöm, végre mehetünk?  mutogattam az ajtó felé mint egy ideg beteg. Úgy is érzem magam. Főleg, hogy most November van. Nem éppen jó idő, hamarosan hó is lesz.
 Igen  állt fel Liam.
 Ez az!  örültem meg.
Fütyülve mentem  ki az ajtón. Küldhetnek a zöld vagy sárga mit tudom én milyen színű a dili ház. Mikor végre haza értem ugráltam mint egy elmebeteg. Őrületem de nem tudom minek. Rám hagyták, had tomboljam ki magam. Végén jégkrémet tömtem magamba és a Éhezők viadalát olvastam. Mikor végeztem vele teljesen megnyugodtam. A többiek közben filmet néztek.
 Jól vagyok  ültem le közéjük.
 Két óra rekord  nézett a telefonjára Leila.
 Köszi, mit nézünk?  figyeltem a kikapcsolt Tvt és közbe nettem a popcornt.
 Nem tudom a címét, de valami romantikus vígjáték  mondta Soffy meg Amy.
 Sziasztok  köszöntem el tőlük és megindultam a szobám felé.
Bekapcsoltam az kedvenc filmemet ami nem is film, de nem érdekel.
Hakuna matatat végig táncoltam, vagy énekeltem.
Tényleg kezdek megőrölni. Mikor vége lett lementem és láttam, hogy a fiúk a konyhában beszélgetnek a lányok meg filmeznek. Leila meg átcsapott fiúba. Vége lett a filmnek, majd mindenki konyhába jött. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése