I. Évad 53. rész 10/25 H

.:: Zoe szemszöge ::.

Miközben kértem, hogy kapcsolja be a melltartómat megcsókolt. Váratlanul ért. Mindenre fel voltam készülve, de erre nem. Amint észhez tértem azonnal vissza csókoltam. Csodás pillanatot az szakítottam, hogy hirtelen felcsendült a telefonom. Mire elváltam Louis ajkaitól már nem halottam semmit.

– Mi az? – kérdezte.

– Mintha a telefont csöngést halottam volna – mondtam, majd oldalra néztem és Mollyt láttam, ahogy a telefont nézi.

– Louis kapcsold már vissza a melltartómat – mondtam miközben vissza feküdtem.

– Nem tudom.

– Ideje megtanulnod. Így is lekel rólad szedni ezt ez izét – utaltam az égőre.

– Talán ha nem feküdnél rajtam könnyebb lenne.

– Ha nem lógna rajtam a ruha talán felkelnék.

Louis felnyögött mert az érzékeny pontjához értem.

– Vigyázz, tudod, hogy fáj ott lent, még ilyen kalandom sem volt soha – mondta elcsukló hangon.

– Bocsi, de segíts már felhúzni, egyedül nem megy – támasztottam meg a kezem.

– Ha majd kiszabadul a kezem, akkor segítek vissza húzni – kezdett el alattam kapálózni.

– ÁÁÁ! – sikítottam. – Louis ne ez fáj – fogtam a fejem, mert majdnem tőből tépte ki a hajam.

– Bocsi, de nem direkt volt. Tudtad, hogy ez lesz – mondta miközben kiszabadította a másik kezét.

– Végre nincs elfoglalva a kezed, kapcsold vissza! – feküdtem rá a mellkasára, hogy jobban oda férjen a csathoz. Végre bekapcsolta.

– Köszönöm, ez már nagyon kellett – mondtam majd óvatosan elkezdtem lerugdosni a lábaimról a égőt.

– Állj! – mondta Louis mire abba hagytam a rugdosást.

– Soha nem fogunk kijutni innen össze ragadtunk – röhögtem a helyzetünkön.

– Kellene egy telefont és segítséget hívni? – kezdett el turkálni a zsebébe.

– Könyörgöm mond azt, hogy a telefonodat is a házban hagytad az este.

– Igen, ott hagytam – röhögött.

– Molly, hozd ide nekem a telefont – kezdtem el alkudni a kutyával aki a telefon mellet fekszik.

– Kérlek! – mondta Louis. – Így még soha nem jártam – sóhajtott fel.

– Én sem, az este sem volt semmi, de a reggel. Molly hozd ide azt a kibaszott telefont – nyújtózkodtam hátha elérem.

– Kell valami hosszú tárgy – gondolkozott hangosan Louis.

– Honnan a francból szedünk nincs semmink.

– Álljunk fel és menjünk el.

– Jó. Sok szerencsét – Louis annyit forgolódott, hogy az egyik égő a seggébe szúródott.

– Marad Molly meggyőzése – hagyta abba a próbálkozását.

– Molly, kérlek.

Ez ment kb 10 percig utána meg hallottam, hogy csapódik a bejárati ajtó. Vajon ki jöhet?

Végig gondoltam, hogy ki a lehetséges illető akinek kulcsa van a házhoz. Apa, anya meg én. Na már most én itt vagyok, anya a kórházban fekszik ez egyet jelent, hogy apa jött meg. Én meg egy pasin fekszek. Mi lesz ebből? Már minden lehetséges jelentet lejátszottam a fejembe, amikor Molly az orrával oda tolta a telefont. Mikor megláttam a kijelzőjét rosszul lettem.

– Louis – sóhajtottam nagyokat.

– Mi az? – emelte fel a fejét.

– Apám hallottam, hogy mit mondtunk. Amikor azt hittem, hogy csak csörög a telefonom valójában csörgött és gondolom Molly megnyomta hívás fogadást.

– Akkor...?

– Igen eléggé félre lehet érteni amit mondtunk.

– Mond azt, hogy nem apukád jött haza.

– Bárcsak mondhatnám.

– Mindent hallottam – mondta apa a telefonba.

– Akkor, gyere fel – mondtam majd egy nagyot nyeltem. Nem kellett sok idő apa megjelent az ajtóban. De nem csinált semmit csak nézett.

– Igazán segíthettél – fordultam felé.

– Előbb magyarázatot várok, mindenről ami elhangzott.

– Szabadíts ki, nem érzem a lábaimat – nyöszörögtem.

– Jobb ha meg sem szólalok, hogy mit nem érzek – suttogta nekem Louis, mire egy aprót bólintottam.

– Várom a magyarázatot – tette csípőre a kezét.

– Én meg azt, hogy szabad legyek – makacsoltam meg magam.

– Dan könyörgöm szedd le rólunk ezt a vackot nem érzem a végtagjaim – szólalt meg alólam Louis.

Apa morgott egy keveset majd elkezdte leszedegetni rólam az égősort. Mikor már alig volt rajtam, én is elkezdtem leszedni Louisról. Végre szabadok voltunk.

– Várom, hogy mi történt, meg a telefonba elhangzott beszélgetést és várom, hogy kifejtsétek.

Elmondtam neki mindent a csók kivételével. Ez a mi titkunk marad Louissal. Hisz neki barátnője volt, meg akivel jóban voltunk. Nem tudnék a szemébe nézni ha kiderülne. Így is olyan rosszul érzem magam. Ha csókra gondolok, akkor már el is szállt.

Kitessékeltem a két pasit a szobámból, hogy átöltözhessek.

Gyorsan le is zuhanyoztam, meg felhúztam egy ruhát és már indultam is lefele.

Ideje apával beszélni, hogy miért is altatott el?

Kifogatom, de úgy, hogy nem lesz belőle köszönte.

– Most, hogy mi már mindent elmondtuk, most te meséled el, hogy tegnap, mit is csináltál? – álltam meg előtte csípőre tett kézzel.

– Máskép nem mentél volna haza.

– Ki mondta, hogy haza akarok jönni? Eltudom dönteni, hogy mit akarok és mit nem.

– Mit értél el volna, hogy ha ott töltöd az éjszakát?

– Azonnal megtudom, hogy mi van anyával. Mert tuti, hogy nem reggel hétig műtötték.

– Anyád ötlete, volt, hogy ne ébresszünk fel titeket.

És ment a vita egészen addig amíg apa telefonja meg nem szólalt. Élet mentő volt, neki. Míg beszélt végig összeszűkölt szemekkel vártam, hogy folytathassam ott ahol abba hagytam.

– Peggie kérdezte, hogy bementek hozzá? – fordult apa felénk.

Morogtam egyet, Louis meg bólintott. Apa letette a telefont, kiabálásra nyitottam a számat amikor közbe vágott.

– Nem tudjuk befejezni a vitát, mert este hétig van a látogatási idő – mondta.

– Jó, közben beugrunk a telefonomért – állt fel Louis a kanapéról.

– Még nem fejeztük be – néztem farkas szemet vele.

– De lerendeztük, mert igazad van, de nekem is. Amúgy is jobb ha most mentek, utána vissza Londonba, mert HÉTKÖZNAP van – hangsúlyozta ki a hétköznap szót. Először nem esett le, hogy mi volt hétköznap, majd beugrott, hogy én iskolába járok. Fejbe csaptam magam.

Vissza mentünk a kis házhoz. Meglett a kulcs meg a telefon is. Innen célba vettünk a kórházat. Apa megmondta, hogy melyik kórterem anyáé, szóval nem kellet kérdezősködni.

– Atya úr isten mi lett a hajaddal? – kérdezte anya miközben beléptem. Őt műtötték és csövek lógnak ki belőle, de hajam szóvá kell tenni.

– London kivörösített, de te, hogy vagy? – ültem le mellé.

– Még sokkos állapotban, mert festve van a hajad. Ugye tetkód meg pirszinged nincs?

– De van. Mind a kettő. Komolyan úgy csinálsz mint ha nem láttad volna a hajam? – forgattam a szeme.

– Bíztam benne, hogy csak káprázik a szemem.

– Most, hogy tisztázunk mindent, had mutassam be Louist – mutogattam oda-vissza.

– Szóval... – kezdet bele anya.

– Nem komplikál, nem gondol, nem csinál semmi hülyeséget – mondtam azonnal.

– Rendeben – adta be a derekát, de sunyin mosolygott közben.

Még beszélgetünk, majd indultunk, hogy ne keljen Louisnak éjszaka vezetnie.