.:: Zoe szemszöge ::.
Jelmezem a hetem egy szóval. Semmit nem történt és hülye vagyok a matekhoz. Pénteken megbeszéltük, hogy fiúk és a lányok át jönnek hozzánk másnap.
Mivel szombat van ez a nap egyenlő, hogy Castle.
– Mit nézünk? – ült le mellém Niall.
– Shh, mindjárt kezdődik.
– Milyen nap van? – kérdezte Leila.
– Szombat, de miért kérded? – ült le mellém Louis.
– Mert hamarosan kezdődik az ingyen cirkusz – dörzsölte a kezét.
Igen ő már látta, hogy mit történik, velem a mikor sorozatot nézek.
Nem volt időm válaszolni, mert kezdődött a következő rész.
Ilyenkor olyan vagyok mint egy süket néma, aki ha valaki megszólal ott helyben megöli.
.:: Leila szemszög ::.
Ez lején elviselhetetlen volt a sorozat függősége. Volt olyan hogy harmincszor hívtam, de nem vette fel, mert még nincs meg a gyilkos. Hiába beszéltünk, hozzá válaszkép motyog valamit, vagy a rosszabbik esetben meg sem szólalt, esetleg valamit hozzánk vágott.
Most már én is vártam a következő részt, mert rengeteget tudtam rajta röhögni, ahogy a Tvt szidta meg dobálja kajával a gyilkost. Ingyen kabaré, most sem volt másképp. Oda súgtam a fiúknak, hogy halkan csináljanak pattogatott kukoricát, mert az jó lesz, két okból először is nekik ez még új másodszor meg éved záró és ott szokott a legjobban kiakadni. Értetlenül néztek rám. Eltátogtam nekik, hogy ha megszólalnak végük.
– Mit mondasz nem értem? – kérdezte Harry és a következő pillanatban egy párna repült a képének.
– Én szóltam – mondtam és reflexszerűen hajoltam el a párnától. Volt pár év tapasztalatom.
– Mit fogunk csinálni? – kérdezte Liam és megkapta a büntetését, amiért megszólalt.
– Csináljatok popcornt és majd meglátjátok – bújtam el a párna elől.
Egy aprót bólintottak, majd mind az öten kimentek. A lányok leültek a kanapára és figyelték, ahogy Zoe tömi magába a popcornt.
– Mindig ilyen? – suttogva kérdezte Amy.
– Nem most sokkal rosszabb, mert évad zéró rész van – suttogtam a fülébe.
Szerencsénkre nem hallotta meg, hogy beszélgetünk. Visszaértek a fiúk három nagy tál kukoricával. Szétosztották és mindenki leült és figyelte a Tvt. Én Zoet néztem, hisz ő adta a műsort.
– Hát, Hát – mutogatott a kezével a reklámra. – Mit képzel magáról, pont akkor amikor, megtudom, hogy csalja az asszonyt vagy nem, ez felháborító – dobott egy marok kukoricát a TVnek.
Mindenkinek kikerekedett a szeme és a káromkodó Zoet nézte, én meg csak röhögtem a fejeken vagy éppen Zoe beszólásán. Nem minden napi látvány, hogy valaki vitatkozik a meteorológussal.
– Nem érdekelnek, a felhők az érdekel ki ölte meg az áldozatot Mindegy hány fok lesz holnap úgy is bent leszek – sürgette a kezével a Tvt.
Mindenki röhögött, Zoe meg vérben forgó szemekkel dobált minket párnával, mert kezdődik a nyomozás.
– Nem az a gyilkos, hanem az asszony – magyarázta Zoe és közben kukoricával dobálta aki szerinte a gyilkos.
Mondjuk mindig eltalálta, mert annyi krimit nézett, hogy már nagy a tapasztalata volt benne. Csodáltam is hogy nem rendőr akart lenni, mert mindig is vonzotta a vér meg a gyilkolosdí. Még gyilkosnak is elmehetne, mert nagyon jól tud dolgokat titkolni.


– Igazam lett igazam lett – ugrott fel és az ölében lévő kukorica a földre esett.
– Miben? – kérdeztem mert elgondolkoztam.
– Tu-tu-tu-tudtam. Mo-mo-mo-mondtam – ismételgette miközben még mindig mutogatott.
– Mi volt benne? – fordultam az én szerelmem felé.
– A koma lefektette a rendőrnőt – tömte magába a popcornt. – Lefektette – ugrándozott.
– Ilyenkor jól van? – kérdezte Grace.
– Kell pár perc és újra önmagam lesz. De ha nem akarsz várni tudom, hogy kell vissza hozni, de nem tudom meg mered-e tenni? – kérdeztem tőle.
– Bármit csak na kelljen ezt hallgatnom.
Oda hajoltam hozzá és a fülébe suttogtam mit kell csinálnia ha leakarja állítani meg mik a következményei. Nyelt egyet de bele ment.
Kiment a konyhába és egy vödör hideg vízzel tért vissza. Mindenki felé kapta a fejét kivétel Zoe ő azzal volt elfoglalva, hogy ismételgesse magát. Mikor a fején landolt a víz vett egy mély levegőt és az elkövetője felé fordult.
– Halott vagy. - rázta ki a hajából a vizet ezzel is időt adva Grace-nek, hogy fusson.
Szerencsére időben kapcsolt és megindult amilyen gyorsan csak a kicsi lábai bírták. Zoe nyugodtam felkötötte a haját és kiment a konyhába mikor vissza jött egy serpenyő volt nála. Azzal a kezében indult meg a menekülő Grace után. Mi csak röhögtünk rajta.
Kimentünk és figyeltük ahogy Zoe kergeti Gracet és közben kiabált:
– Véget, imádkozz, hogy eltévesszem! – mondta majd eldobta a serpenyőt. Grace-nek hatalmas szerencséje volt mert mellé ment, de nem sokkal, súrolta a fejét.
– Nem kellene megállítani? – kérdezte Soffy.
– De majd Grace amikor kanyarodik be akkor fiúk lefogják – mondtam a tervet.
– Rendben – mondta magabiztosan Zayn.
– Elbírtok vele? – kérdezte Amy.
– Igen – húzta ki magát Niall.
– Nem – vágtam rá.
– Jön! – kiállott Soffy majd arrébb ugrott.
Fiúk alig bírtak lefogni a Zoet. Öt fiú kontra egy lány aki gyilkolni tudna a szemével. Pár percig bírtak lefogni majd meglógott mielőtt elment fej be vágta őket a fegyverével.
Grace közben a szobámba zárkózott be, ezt onnan tudom, hogy Zoe ott dörömböl és kiabálta, hogy nyissa ki.
– Ez fájt – fogta a fejét mind az öt jó madár.
– Én mondtam, hogy nem birtok vele – nevettem rajtok.
Oda mentem Niallhoz és adtam egy puszit a fejére ahol a serpenyő koppant.
Tartalmasan telt az este Zoe megunta, de amikor látta, hogy Grace kiakart jönni felé dobott valamit.
Végül kiengedte, de előtte képen törölte egy párnával. Mindenki megnyugodott, és előkerültek a piák.
Zoe mint ha démont látna akkorára tágultak ki a szemei.
– Kérsz? – nyújtottam fel az üveget.
– Nem – rázta a fejét közben hátrált.
– Beteg vagy? – tettem a kezem a homlokára.
– Nem, csak a múltkorit még nem hevertem ki – ült le egy pohár kóla kíséretében.
– A legnagyobb piás nem iszik, milyen világban élünk – húztam meg az üvegem.
Nagyon jó!!! Zoe egy őrült csaj!! Erre csak most jöttem rá.xd Várom már a szerdát!!!:D
VálaszTörlésIgen Zoe-nak rengeteg örült szókása, megszólalása van, de ettól vicces a story
Törlés