III. Évad 7. rész 06/15 L

.:: Louis Szemszöge ::.

Már egy jó ideje mind az öten a kanapén fetrengünk és videó játékoztunk. Elmondtam nekik, hogy nem volt semmi, csak tudtunk ember módjára kommunikálni. Ezt viszonylag jól fogadták. Azt beszéltük játék közbe, hogy ki hol tölti, majd a szünetének az első felét, mert az közösen megbeszéltük, hogy az első hónap lesz csak igazi szünet a többin, meg az új albummal foglalkozunk. Meg persze meg a menedzser bajok.
Ajtó csapódást hallottunk, de nem fordultunk oda.
– Már nem is köszöntök – hallottuk Simon hangját.
Azonnal egy emberként ugrottunk fel és öleltük meg.
– Mit keresel itt? – kérdezte Harry.
– Az egész sajtó veletek van tele, azonnal tudom, hogy mi történt. - ült le közénk Simon.
– Mindig velünk van tele a média. - nézett rá értetlenül Niall.
– De olyan, hogy a menedzser meghal, olyan nincs szűrűn, a szerződés meg van?
Mind az öten kezdtük el egyszerre vakarni a fejünket. Valahol találkoztam vele, de nem tudtam, hogy hol.
– Tessék – dobták oda nekünk.
– Köszi, Zoe? – csodálkozott el Harry.
– Ez is a tiétek – dobott nekem egy apró noteszt.
– Mik ezek? – vette ki a kezemből Simon.
– Eredeti szerződés, kérem vissza, meg egy lehetséges menedzser jelöltek listája, minden adat kigyűjtve róluk.
– Hogy kerülnek ilyenek hozzád? – kértek számon.
– Richard adta, de ajánlom, hogy tanulmányozzátok át a 12 oldal hatodik bekezdés negyedik pontjának a harmadik alpontját.
– Mi van? – értetlenkedett Zayn.
Liam kikereste, majd ahogy elolvasta a lap és Zoe között cikázott a pillantása.
– Van ilyen? – adta tovább.
– Én is ma tudtam meg – emelte fel védekezően a kezét.
Hozzám került a lap, és még mindig rajta volt, hogy a menedzserünk halála után, az asszisztense veszi át a helyét, míg nem találunk új menedzsert, meg még pár alpont, de a lényeg ez.
– Ez törvényes? – kérdezte Harry.
– Igen, tanukkal is alá lett íratva – vett elő egy másik lapot.
– Akkor jobb ha neki látunk – vett egy lapot Liam, majd beütötte az első számot.
Mindenki fogott egy papírt, meg tollat, majd tárcsáztuk a számokat. Zoe az ablakban telefonált, Niall közben tömte magába az édességet, Harry és Liam össze vissza mászkált, Zayn a tükör előtt igazgatta a haját közben meg hümmögött, én meg ültem a kanapén és hallgattam a vonal másik végén lévő titkárt.

Zoe bealudt a kanapén. Harry tette le utoljára a telefont. A többiek szétterültek nappaliba. Mindenki elfáradt az egész napos telefonálgatásba.
– Minden számot felhívtunk? – ásította Liam.
– Igen, fele azt mondta, hogy nem ér rá, úgy 10 azt mondta, hogy majd értesít minket, a maradék 15 meg azonnal kezdene.
– Simonnal majd megbeszéljük, hogy melyik lenne a legjobb – dőlt el a fotelbe Zayn.
Niall bekapcsolta a tévét, majd elkezdett lökdösni, hogy oda engedjen. Ledobáltam a papírokat, majd Zoe fejét, meg az ölembe tettem. A haját a füle mögé tűrtem, majd a derekára tettem a kezem. A pólóját kicsit felgyűrtem, majd apró köröket rajzoltam a szabad bőr felületre.
– Szent a béke? – csodálkozott Liam. – Amy még nem is mondta.
– Igen.
– Mondtam, hogy vidd haza és várd meg míg fel kell.
– Már előtte is, sőt ha pontos akarok lenni akkor pont előtte.
– Ki ment kihez? – csodálkozott Niall.
– Én is mentem, meg ő is jött.
– Na ezt végkép nem értem – fordította el a tekintetét Zayn a tévéről.
– Velencében Samantha végig ő volt.
– Na ne már – akadt ki Liam.
– Igen.
– Ez de durva már, tisztára mint a filmekbe. - gondolkozott hangosan Harry.
Valami furcsa hangot hallottunk az ajtó felől. Mivel Zayn volt a legközelebb ezért ő nyitotta ki. Ahogy kinyílt az ajtó Lucky rohant be rajta, utána meg Amy.
– Állj meg – lihegte.
Lucky megállt, Liam megveregette a combját, mire Lucky azonnal felugrott. Feltette a mellső két lábát Liam vállára, majd végig nyalta az arcát.
– Fúj! – mondta majd felugrott és berohant a fürdőbe.
Amy elterült a fotelbe, majd amikor Liam visszajött, visszaadta neki a helyet, majd az ölébe ült. Lucky felugrott Zoe lábához, majd onnan figyelte a tévét. 
– Szent a béke? – pillantott ránk Amy. 
– Igen – nyúltam egy takaróért, majd betakartam vele.
Amikor gólt rúgtak örömömbe fel akartam ugrani, csak Zoe felnyögött, így kénytelen voltam beérni a kiabálással. Amy értetlenül nézett ránk, hogy ebbe meg mi a jó, de ránk hagyta.
Vége lett a meccsnek mire mindenki szét széledt. Liam és az asszonya haza mentek, Niall és Zayn is a saját házukba mentek, Harry meg valami csajjal beszélgetett este, neki meg volt a programja.
Zoe sehogy sem akart felkelni, így kénytelen voltam felcipelni a szobámba. Befektettem az ágyba, mire Lucky azonnal oda telepedett az egyik oldalára. Gyorsan lezuhanyoztam, majd lekapcsoltam magam után a villanyt, és befeküdtem az asszonyom mellé.

12 megjegyzés:

  1. Ez a napom nem volt valami fényes de ahogy megláttam hogy van új rész százszor szebb lett! A rész fantasztikus volt! Olyan cuki Louis meg Zoe együtt és örülök hogy végre minden rendben közöttük! Nagyon várom a kövi részt!! Mellesleg első komi! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát régen volt nálunk minden rendben. :)
      Örülök hogy szebb napot varázsoltam neked egy résszel.

      Törlés
  2. Szülinapi ajival hat te is megleosz?:)))
    Istenem hihetetlen jó rész lett igaz én még azt hittem, hogy Zoe és Louis titkolózik, de tévedtem ismét. Tudtad, hogy kiszámíthatatlan vagy?:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Boldog Születés napot.
      Nem tudtam, hogy kiszámíthatatlan vagyok, de örülök neki hogy az vagyok. :D

      Törlés
  3. Legalább az alternatív életünkben minden rendben van

    VálaszTörlés
  4. Csak most olvastam a részt, és wow! Nem hittem volna, hogy Louis már most elmondja a fiúknak, hogy Samantha valóban Zoe volt. Nagyon jó rész volt, izgatottan várom a következőt!!!!
    Ölel, Gab

    VálaszTörlés
  5. Wow! Nagyon jo resz lett!!
    Orulok hogy a fiuk megtudtak bar azt hittem hogy huzod meg egy darabig :D
    Varom a kovetkezot! :)
    Xoxo Viki

    VálaszTörlés