III. Évad 3. rész 06/13 L

.:: Zoe Szemszöge ::.

– Én vezetek – mondta Louis miközben elővette a kocsi kulcsát.
Bezártam az ajtót, majd beszálltam Louis mellé. Sebesség korlátot be kellet tartanunk, mert nem tudtunk sehogy sem kikerülni a szerencsétleneket, akik nem tudták nyomni a gáz pedált. Utáltam csúcs forgalomban vezetni, ilyenkor lehetetlen haladni. Nagy szenvedések árán elérkeztünk a kórházhoz. Nem kellett senkit megkérdezni, hogy hova menjek, mert Niall elmondta, hogy melyik kórterembe feküdt.
Louis lemaradt és leült egy szinttel lejjebbi székekre, amit megfogok neki köszöni. Nem akartam, hogy faggassak, amikor Richardnak szívinfarktusa volt. Tudtam ő maga mondta, hogy azért akarta, hogy én legyek az asszisztense, mert meg akarta mutatni a trükkjeit, hogy valaki tovább vigye. Meg félti a fiúkat, hogy valami pénz sóvár fogja őket megtalálni. Mondjuk ezt nem tudtam, hogy fogja kivédeni, de nagyon érdekelt.
Fel értem ott Harry és Niall ültek.
– Mi van vele? – kérdeztem.
– Be lehet menni hozzá, és külön kérte, hogy hívjalak téged meg Louist – mondta Niall.
Befutott Louis, majd Zayn és Liam pontosan mögötte.
– Mi van vele? – kérdezte Zayn.
– Semmi jó – válaszoltam azonnal.
– Te tudtad? – csodálkozott rajta Louison kívül minden. Már tényleg minden apró dologba beavattam. Nincs titkom előtte, nem akartam, hogy megint összevesszünk.
– Igen – válaszoltam.
– Mikor mondta el?
– Párizsba.
– Cöcö – fordította el Louis a fejét.
– Ne vitatkozzatok már – szólt ránt Niall.
– Mert miért nem szabad? – kérdezte Louis fennhangon.
– Mert én azt mondta, hogy nem és kész. Ha nem tetszik akkor menj el.
– Tényleg fejezd be, majd ha ki vitatkoztátok magatokat, akkor térjünk rá a tárgyra – mondta Harry.
– Jó – hagyta abba Louis.
– Mit akar tőled? – kérdezte Harry.
– Titkot? – kérdeztem rá.
– De konkrétan miért kellett neked szólni, hogy gyere ide? – kérdezte Niall.
– Mert akar valamit mondani, amit mondta, hogy majd akkor mond el, amikor már nincs más választása.
– Jé, valamit te sem tudtál, hogy bírtad ki? – cukkolt Louis.
– Nehezen, nem látod, hogy haldoklom én is – tettem a kezem a szívemhez.
– Be lehet menni hozzá – jött ki egy nővér.
– Ha nem haragudtok – mentem be.
– Sőt inkább őrölünk – kiabálta utánam Louis.
Elővettem a telefont, majd küldtem neki egy smst, hogy nem kell túljátszania a szerepet.
– Szia – kukucskáltam be az ajtón.
– Szia – köhögte.
Becsuktam magam után az ajtót, majd leültem az ágy melletti székre.
– Miért vagy ilyen boldog, azért ennyire nem kell őrölni, mert feldobom a papucsot.
– Nem, csak megint minden helyre jött.
– Tényleg? – örült meg ő is.
– Igen.
– Akkor gondolom, nem lesz nagy kérés, hogy ezt írd... – mutatott egy papírkupacra, de nem tudta befejezni.
A keze lehullott, az EKG meg folyamatosan sípolt. Megfogtam a papírokat, majd könnyeim közepette mentem ki.
– Minden rendben? – kérdezték a többiek.
Megráztam a fejem, majd leültem az első székre, és próbáltam meg nyugodni. Több kevesebb sikerrel.

9 megjegyzés:

  1. Nagyon vártam ezt a részt, és nagyon lesokkolt Richard elvesztése. Jó fazon volt... R.I.P. Izgatottan várom a következő részt!! :)
    Ui.: sok sikert kívánok az érettségihez! drukkolok

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. és még valami: benne lennél egy cserében?
      link: http://you-boss-or-not.blogspot.hu/

      Törlés
    2. Most majd megpróbálom megint valami rendszer szerint hozni a részeket.
      És természetesen benne vagyok a cserében. :D
      U.I.: Nagyon kell a szerencse az érettségihez.

      Törlés
  2. Amikor jöttünk haza a kocsiba már akkor láttam, hogy feltetted az új részt és már akkor elolvastam csak arra gondoltam, hogy majd akkor írok, ha haza értem. Haza értem! Gondolom erre rájöttél?:D
    Richard pedig én tök bírtam :'( Szörnyeteg vagy :( De most csak azzal kárpótolhatsz, ha Lucifert nem ölöd meg :P :)) Lucifer lehet idős papagáj akkor se halhat meg :))
    Az érzés amikor olyat olvasol amiről idén tanultál.:)) [értem itt az EKGn mivel eü szakon vagyok és idén tanultam mindent róla]
    Az érzés amikor Zoe és Louis titokba együtt vannak. *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hidd el ez most a kedves oldalam. Hahaha
      Viccet félre téve, örülök hogy tetszett a rész:)

      Törlés
    2. Víííí...végre új rész!!! Bocsi, hogy csak most láttam, de elhagytam a telefonom, és csak ma találta meg az egyik barátnőm a parkban...XD én is tudok... Na mindegy, alényeg a lényeg, hogy nagyon jó lett a rész, és annyira szurkolunk, szerintem minden olvasód, hogy azt el sem tudod hinni! ;)

      PS.: R.I.P Richard :) hiányozni fog...:)

      Törlés
    3. Gratulálok a telefonod elhagyásához. :D
      Kell is hogy szurkoljatok, már csak ebben reménykedhetek, hogy a pozitív energia amit a tanár ad pár plusz pontot.

      Törlés
  3. Nagyon orulok, hogy uj resz van, alig birtam ki az elmult idoszakot, es rendsueresen feljottem..
    Annyira jo hogy ujra eggyutt vannak :'3
    De ezzel szemben RIP Richard :(
    Kar, hogy igy tortent... :/
    Nagyoooon siess a kovetkwzo resszel :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tételek tanulása mellett, majd próbálom folyamatosan hozni a részt.
      Kell egy nagy tragédia ami újra összehozza az embereket.
      Szombaton reggeli pletyka utána hozom. :))

      Törlés