II. Évad 43. rész 07/20 H

.:: Zoe Szemszöge ::.

5 nap alatt, míg otthon voltam. Nyomoztam, apa nagyon jó alapokat adott, és így harmadik napra megtudtam ki is terjeszt rólam nem éppen szép dolgokat. Negyedik nap meg meglátogattam a nagyapámat meg a kisasszonyt. Nem tudom, hogy mi volt közöttük, de ki nem állhattam azt a nőt. De nincs baj, mert az utálat kölcsönös. Jól álcázza magát, de engem sem kell félteni. Mindig mosolyog, hogy ha társaságban volt. Én sem teszek másképp, de egyszer kettesbe maradtam vele.
– Tudom mit akar. Jobb ha addig megy el amíg szépen mondjuk – álltam meg előtte.
– Nem tudsz te semmit. Már nem számítasz neki – sziszegte a fogai között.
– Én mindig is az unokája leszek, de maga csak egy szomszéd – sétáltam ki az ajtón.
– Tudod a dívákkal már nem áll szóba – vágott oda.
– Szóval díva vagyok, mert magassarkút hordok? – fordultam vissza.
– Nem. Viselkedésed is megváltozott.
– Nem is ismer. Maradjon ez így, de ha megtudom, hogy csak kihasználja, akkor megmutatom mire képes egy Goldenwin – nem vártam meg a választ, ott hagytam.
Szombat volt, Leot áthozta Leila, mivel elmennek a szüleivel vásárolni. Nem akartam ma semmit csinálni, csak rendbe tenni az életem. Három emberrel kell beszélnem. Itt az ideje, hogy félre tettem a büszkeségem és felhívtam a rég nem látott barátnőmet. Egy kicsit meglepődött, amikor meghallotta a hangom. Felhívtam az unokatestvérem. Majd újra találkoznak a szomszédok.
– Sziasztok – nyitottam ki az ajtót.
– Helló – ugrott a nyakamba Jade.
– Szeretlek, de a gerincemre még szükségem lesz – sziszegtem neki.
– Miért hívtál fel? – kérdezte Iza miközben bejött.
Iza Alison Richardson
– London két dologra ébresztett rá.
– Mik azok? – kérdezte Jade.
– Ha ki mész az utcára. Kalap, kapucni, napszemüveg, maszk és még akkor is felismernek. Meg a múltad végig kisérteni fog. Mindent helyre kell hozni.
– Hol hagytad az uradat? – kérdezte Jade, miközben szorosan öleltem magamhoz a régi barátnőmet.
– Hányadika van?
– Húsz? Miért.
– Hány óra?
– Délután három miért?
Elővettem egy vastag mappát, kiszedtem belőle az első köteg papír, majd megnéztem, hogy hol is tartózkodott pontosan.
– Kérlek szépen Dublinba van egy dedikáláson.
– Mit dedikál? – nézett értelmetlenül Iza.
– Amint látom ti még mindig nem néztek tévét.
– Hát nem. Szóval ki is a barátod?
– Louis William Tomlinson a(z) One Direction énekese.
Kitágult a pupillájuk, majd megpróbáltak valamit mondani.
– Nem hiszem, hogy nem tudtok semmit. Elégé nagy pórt kavart. "A fiatal táncos lány még nagyobb hírnevet szeretne. Úgy tör be a médiába, mint Louis barátnője" – idéztem.
– Táncos? – ráncolta a szemöldökét Iza. – Nem, hogy abba hagytad.
– Igen. Hillsidebe abba hagytam. Helyette New Yorkba mentem.
– Hol voltál még? – kérdezte Jade.
– Esküvő után mentünk Bora Borára a nászutas lakosztályába – paliztam be őket.
– Gyereket is van már? – mondták csak úgy poénként, mire oda mentem a kanapéhoz ahol Leo szuszogott a kis kosarában, vagy miében. Grace jobban ért az ilyenekhez.
– Bemutatom nektek Leot – emeltem ki a helyéről. – Sőt nagymama is lettem.
Erre a kijelentésre mind a ketten leültek a földre és a fejüket fogták. Rémült arccal néztek rám, meg Leora. Én visszatettem a kiságy izéjébe, majd odaadtam neki a cumiját amivel jól elszórakozott. Lányok még mindig a földön ültek amikor csengettek. Amikor ajtót nyitottam Leila jött be rajta.
– Hát hol van az én kis Horanom – emelte fel a csöppséget. – Köszi, hogy vigyáztál rá.
– Szívesen. Még is csak a keresztfiam – adtam egy puszit a mélyen alvó arcára, majd kikísértem Leilat.
Visszamentem a lányok már a kanapén ültek és elégi furcsán néztek rám.
– Szóval mi az igaz abból amit mondtál? – szegezte nekem a kérdést Jade.
– Nem házasodtam meg, meg nincs fiam. De nagymama lettem képletesen.
– Szóval mi történt veled Londonba? – könyökölt fel Iza.
– Meg New Yorkba – tette hozzá Jade.
Elmeséltem nekik mindent, majd megmutattam nekik az új jövevényeket. Jade agyon dédelgette a két kölyköt. Iza közben folyamatosan faggatott.
– Csajok – törte meg a csendet Iza.
– Igen? – nézett fel Jade.
– Hallgatunk – mondta Lucifer miközben felült a vállamra.
– Ez még beszél is? – csodálkozott Iza.
– Nem ez, hanem Lucifer – védtem a kedvencem.
– Nekem mindegy. De mit csinálunk este? – kérdezte.
– Alszok? – kérdeztem vissza.
– Nem. Megyünk buliba – jelentette ki.
– Mikor is akartál szólni?
– Most. Este nyolckor kezdődik kint a központi parkba. Szabadtéri diszkó. Na van kedvetek? – állt fel teljesen.
– Megengedik neked? – tudakoltam meg, mire megrázta a fejét.
– Egy Nutella elég? – kérdezte, mire bólintottam.
– Szóval akkor a szokásos eljárás? – nézet Jadere aki bólintott egyet.
Szét széledtek. Én maradtam és fetrengtem a kanapén.
– Szia – jött be anya az nappaliba.
– Öt év után rá szántam magam, hogy megbocsátok. Felhívtam.
– És? – kérdezte miközben leült mellém.
– Megszívattam őket. Ez a legkevesebb.
– Ne legyél vele gonosz.
– Nem vagyok, mert belementem az szokásos alkuba – ültem fel. – Bár tudom hogy meg fogom bánni, csak arra kellek, hogy valaki velük legyen.
Apa is hazaért valahonnan, nem részletezte, hogy hova tűnik el.
– Készítem a pálinkát – ment ki a konyhába.
– Ha tudom, hogy mi lesz ma akkor nem kellek fel hatkor, hogy elmenjek Leoért  nyögtem fel.
– Legkésőbb fél hétkor jöttek volna – veregette meg anya a vállam.
Nem öltöztem ki estére, ez úgy is csak Hillside. Itt mentem már ki pizsamában ajtót nyitni. Meg többségbe a postás akkor jött amikor én egyedül voltam és zuhanyoztam. Törölközőben szoktam fogadni, legyen egy pár jó napja neki is.
– Itt is vagyok – dobta le a cuccát a szobámba Iza.
– Miért is akarsz bulizni menni? – tettem fel a kérdést ami egy ideje piszkálta a fejem.
– Kérlek szépen azért, mert Mike megcsalt egy csajjal, csak azért mert én nem mászkálhatok sehova. Megmutatom neki, hogy igen is mehetek akárhová.
– Hány kört ittál? – kérdeztem rá.
– Két pálinka meg egy limbó vagy mi, meg volt valami meggyes izét is.
Beállt a tükör elé és húsz percig a szemét csinálta. Közben én Louissal beszélgettem. Megmondtam neki, hogy kénytelen lesz hallgatni a panaszkodásomat élőben. Válasza: "Akármit mondhatok neki, csak legyek mellette, mert már nagyon várja, hogy kettesben legyünk".
– Jade mikor ér már ide? – jött el a tükörtől idegesen Iza.
– Nem vagyok jós – tettem fel a kezem védekezően.
Eltetettem a telefonom meg pénz a zsebembe, majd anyáéktól elköszöntem. Megmondtam nekik, hogy ha kell legyenek készen. Átmentünk Jadehoz, aki két házzal arrébb ideiglenes lakóhely tartózkodok. Nagyszülei laknak itt. Egy tipikus öregek lakta ház, kandallóval. Mindenhol régi bútorok, amik még csoda, hogy egyben voltak, de mivel eszmei értékük volt így nincs szívük kidobni. Minden hol régi fekete fehér képek, meg rengeted festmény. Megsárgult esküvői fotók, amelyek rengeteg szép emléket idéztek elő. Még több fali szőnyeg amin rengeted kacskaringós minta volt, meg idézet. Házi áldás, híres költök, meg a szokásos régi szövegek.
– Kész vagy már? – kérdezte Iza.
– Nem, még fogat mosok – ment be Jade a fürdőbe.
– Kilencre mondtam a többieknek, hogy ott vagyunk és már kilenc is elmúlt vagy 10 perce – akadt ki Iza.
– Kik lesznek ott? – fordultam felé.
– A volt osztálytársaim. Ismered őket.
– Akkor jó – vontam meg a vállam és leültem a rozoga kanapéra.
Figyeltem ahogy a két őrült rohangált. Iza pakolta be a cuccait Jadenek, közben meg valakivel telefonált aki kiakadt, mert még nem voltunk ott. Talán még van időm lelépni?
– Kész vagyok – állt meg előttem Jade.
– Ne nekem mond. Nem én vagyok az ideges – mutattam Izara.
– Gyertek már – jött oda és pattogott.
– Várj – állított meg Jade. – Melyik gatyát vegyem fel?
– Kék – vontam meg a vállam.
– Nincs kék – rázta meg a fejét.
– Mit kell ennyire agyon parázni. Ez Hillside, itt max annyi történik, hogy az öregasszony pletykál rólad. De nem azt fogják nézni, hogy a jobb lábad ujján lévő köröm megy-e a balhoz – toltam le őket.
– Jól van, morcogi – hagytak ott. Morogva felkeltem, majd utánuk indultam. Jade bedobta a táskáját, majd gyalog indultunk meg a központi park felé.
Ami nem rég lett megcsinálva. A régi fákat, amik több mint 70 évesek voltak kivágták is veszőcskéket ültettek helyettük. Az indok az volt, hogy rossz helyen voltak, nem fértek el tőle az árusok. Leghátul mentem, nem volt kedvem ehhez az egészhez, de tudtam mire képesek, hogy ha részegek. Féltem őket, meg persze hülye voltam. Ők sértettek meg még is én megyek utánuk. Meg kellene tanulnom elengedni őket.
– Sziasztok – ölte agyon a régi osztálytársait Iza.
Név szerinte:
Daren. Átlagos magasság, oldalt egy kicsit feltúrt haj, nagy barna szemek aminek látszik, hogy már találkozott piás üveggel.
Bibi. Alacsony termet, szőke haj zöld szem. Dívának néz ki és úgy is öltözködik, de kedves mindenkivel. Ez meg is látszódik, most találkozott először Jadeval de agyon ölelgette.
Petra. Átlagos magasság, mondjuk a magas sarkú magasabbnak tünteti fel. Barna haja és barna szeme átlagosnak tünteti fel, de sokkal vadabb. Ez meg is mutatkozik, hogy azonnal lehúzta az üveg felét, amiben tiszta pálinka volt.
Tyson. Csapat legkisebb tagja, barna haja és boci barna szemi szinte vonzzák a csajokat. Annak ellenére, hogy szinte mindegyik csaj rajta függött egyikkel sem kavart. Mert még józan volt.
Gerry. A társaság bagósa, az ős ellenségem szomszédja. Tudta, hogy nem vagyunk meg egymás mellet, nem csak ő az egész város tisztába volt ezzel. Fekete hajával kitűnik a tömegből, de nem annyira mint én a frissen festett vörössel. Sötét zöld szemei folyton az üveget figyelték, nehogy valaki többet igyon, mint kellene. Régen a nyakamon lógott, mert meg volt veszve Mollyért. Nem tudtam, hogy volt a saját kutyája vagy nem, de hála istennek elfejtette, hogy ki lakik Iza szomszédjába.
Ez a csapat gyűlt össze. Előkerültek a táska mélyéről a piák. Kínáltak, de vissza utasítottam, kellett egy józannak is lennie.
– Miért? – kérdezte Bibi.
– Kettőt mondok. Szilveszter, meg házavató. Meg van még pár, de ezek a legrosszabbak. Jó vagyok én józanon is – adtam tovább az üveget.
– Milyen házavató? – kérdezte Daren.
– Londoni – vontam meg a vállam, majd kivettem a zsebemből a rezegő telefont.
– Te, hogy kerültél Londonba? – ráncolta a szemöldökét Petra.
– Egyre részegebb vagy – veregettem meg a vállát, majd teljes figyelmem a kijelzőre irányítottam.
Anya meg apa sok szerencsét kívánt, hogy túl éljem.
– Különben mire is iszunk? – kérdezte Tyson.
– Arra, hogy jövőre mehetek érettségizni – mosolyogtam gonoszul.
– Az nem jó – Gerry, azt hiszem kicsit részegek.
Nem tévedtem sokat. Daren volta pia felelős, mert neki kiadták. Hozott vagy 10 üveg sört. A többiek pillanatok alatt benyelték. Szólt valami zene, nem voltam oda érte, de ők az út közepén táncoltak. Én leültem kényelmesen a padra és figyeltem árgus szemekkel őket. Szerencsére az úton nem volt forgalom így nem ütöttek el senkit.
Amikor kerítésen akartak átmászni, meglódultam és lefogtam őket.
– NEM! – mondtam nekik miközben megtartottam Jadet, hogy ne dőljön el.
– De át akarok menni – húzott Iza.
– Mert, ott a nyitott kapu négy lépésre és nem töröd be a fejed sem.
– Nem baj, ez viccesebb.
Jade nem tudott megállni a lábán így végig kísértem. A többiek kitaláltak, hogy elmennek a közeli parkba hintázni, mert miért nem és még hoztak piát. Követtem őket jobbomon Jadeval. Amikor meglátta a hintát mint egy örült úgy indult meg. Szerencsére eljutott úgy, hogy nem verte be magát semmibe. Iza közben ha jól látom Tysonnal vagy Petraval csókolózik, messziről ennyi elég nekem.
Leültem a padra és próbáltam lenyugodni. Minek jöttem el. Csak a baj lesz. Valahogy be is igazolódott az állításom amikor két részeg ment oda Izahoz aki Tysont ölelgette. Jade amikor meglátta, hogy Iza nincs mellette kiabálva megindult felé. Közben kétszer felesett, holnapra lila lesz. Mindenki ott volt.
– Polgárőrség – mondta a kisebbik koma. Amikor kinyitotta a száját érződött az állott pia szag meg a bagó. Egy fejjel volt kisebb nálam. A nagyobbik meg ha kihúzom magam kb. kettő centivel vagy kevesebbel magasabb tőlem.
– Persze – vágtam rá, mire oda figyeltek.
– Nem hiszel nekem kislány – jött oda az idősebbik.
– Hát eltaláltad – mondtam neki mire elfordult. Megfogta Jadet aki el akart dőlni. Leütöttem a mocskos kezét, majd Jadet lepasszoltam Gerrynek, hogy tartsa.
– Hé kislány, vigyázz mit csinálsz a rendőrökkel nem jó vitatkozni – lökte meg a vállam.
– Maga csak ne nyúljon hozzám – bökdöstem folyamatosan a vállát. – Tartsa meg a 10 lépés távolságot, mert olyat teszek amit egy életre megbánok – fújtam ki a levegőt, mert az ideg dolgozott, közben a kezem is mozgott. Elfordultak tőlem, majd Izanak szentelték a figyelmüket.
– Hé kis fiú vedd le a kezed a lányról – mondta a kisebbik.
– Hé haver – kezdett bele Tyson.
– Ne nevez havernak – mondta neki a magasabb fen hangon.
– Hívd részeg disznónak aki régen volt csajjal és azt hiszi, hogy most talált magának estére egy partnert – ültem le és figyeltem az eseményeket.
Ahogy kimondtam mindenki felém fordult. Magasabb megindult felém, de Iza megragadta a kezét.
– Várj. Nem gondolta komolyan. Nézd el neki részeg – védett, mire össze ráncoltam a szemöldököm. Ez izgalmas lesz. Pasi vissza fordult és Tysonnak magyarázott, hogy ne tapizza Izat.
– De én szeretem, ha tapiz – mondta egy kicsit kótyagosan.
– Szereted a faszt? – kérdezte a kicsi miközben oda tette a kezét.
– Nem leszbi vagyok – mondta közben próbált komoly lenni. Több kevesebb sikerrel.
– Akkor miért hagyod, hogy ez a fasz fogdosson.
– Mert segít nekem és szeretem – mondta Iza miközben megkapaszkodott a támaszában.
A koma Iza keze után nyúlt, mire felpattantam, majd megfogtam az utolsó pillanatban.
– Enged el a kezét kislány – mondta nekem a kicsi.
– Te beszélsz? Egy pöttöm nagyobb nálad.
– Polgárőrség, szóval vigyáz a szádra.
– Azt én hol nem szarom le, hogy mit hisztek magatokról. Húzatok el.
– Egy részeg csitri nem mondta meg nekem, hogy mit csináljak. De ha nem vagy részeg, akkor kapd be a faszom – mutatott le a lába közére.
– Nem vagyok részeg és csitri sem és szopd le magad – vágtam pofán.
– Mit képzelsz magadról? – akadt ki majd a kezét oda tette az arcára.
A gyér fényekkel is láttam, hogy ott maradt a tenyér lenyomatom. Remélem egy pár napig ott lesz a kezem nyoma.
– Addig húzzatok a picsába amíg nem teszek olyat amit megbánok – hagytam ott őket.
– Majd ha egy kört bevállalsz velem – kiabált utánam. Felmutatom a középső ujjam, majd mentem tovább. – Kapd be a te az enyémet. 
– Ott a barátod vedd rá őt – ez volt az utolsó mondatom.
Többiek már rég elmentek. Egy messzebb található padon ültek. Iza és Gerry bagóztak. Nem foglalkoztam velük. Amikor oda akarták adni Jadenek megfogtam és széttapostam.
– Irány haza – mondtam nekik.
– De hát jól vagyok – mondta Jade.
– Ha te jól vagy akkor én meg unikornis – vágtam rá, miközben utána kaptam, hogy ne verje be a fejét.
– Mindig is tudtam, hogy az vagy – bökdöste a homlokom. Még szerencse, hogy nem a szemem találta el.
– Irány haza.
– De még bulizni akarok – sírt Jade.
Szó szoros értelembe potyogtak a könnyei. Utána teljesen kikapcsolt az angol beszéde és németül kezdett el hablatyolni. Senki nem értette, hogy mit mondott, de ő teljesen bele érte magát.
– Hagyjad hadd érezzék jól magukat – mondta Bibi.
– Tisztába vagy, hogy most az először voltak ennyire részegek. Az életemet feltenném rá, hogy ki esik nekik az egész este – emeltem fel a hangom.
– Azzal mi a baj? – kérdezte Petra.
– Az hogy én tartom a hátam. Az én felelősségem, hogy épségben haza érjenek. A szüleik azt hiszik, hogy fent vagyunk nálunk és valami szar filmet nézünk.
– Neked is innod kellett volna – mondta Bibi.
– Igen. Akkor az a két fasz ott erőszakolt volna meg titeket. Igazatok van. Sokkal jobb – kiabáltam.
– Jó haza visszük őket – mondta Daren.
– Köszönöm.
Nagy nehezen felemeltük őket a földről. Közben Jade tiszta homok lett, Iza ruhája pár helyen elszakadt. Iza Darenbe kapaszkodott. Jade meg fél kézzel átölelte a nyakát a másikat meg én fogtam.
A 10 perces útból 30 perc lett, egyszerűen nem tudtak lépni. Közben anyáékat megcsörgettem, hogy kiszüljenek. Mire a házhoz értünk már nyitva volt a kapu. Apa meg anya alig bírta vissza tartani a röhögést. Daren segített felcipelni őket a lépcsőn, majd Iza a földre akart lefeküdni, Jade meg az ágyba borult be. Daren majdnem agyon nyomta Izat, mert megrántotta.
– Köszi a segítséget – mondta neki miközben kikísértem.
– Szívesen. Neked meg sok szerencsét.
– Jó bulizást – mondtam neki miközben kiment.
Vissza mentem, majd lerogytam a kanapéra. Anya meg apa jött le az emeltről, vissza fojtott röhögéssel.
– Majd holnap röhögök rajta – mondtam nekik.
– Amúgy Iza szerintem hamarosan kidobja a taccsot.
– Jipp Jipp hurrá – ugráltam. Felpillantottam az órára, és rosszul lettem. Egyre nagy nehezen haza értünk, viszonylag épségben. Izanak vittem fel egy vödröt, hogy abba hányjon, ne a szőnyegemre.
Lezuhanyoztam, mert bagó meg pia szagom volt. Amikor nem is én ittam meg szívtam. Kettő lett mire végeztem. Közben kaptam egy smst Louitól aki megkérdezte, hogy túl éltem-e? Mondtam neki, hogy pár perc és bekapcsolom a gépet.
Bementem a szobámba ahol kellemes kocsma hangulat fogadott. Szólt a zene, meg pia szag volt. Zene német gyerek dalok voltak és Jade énekelte elégé hamisan. Kinyitottam az ablakot, majd betakartam őket. Izat folyamatosan hívták, hogy hova tűnt. Tyson, meg Gerry eljött, hogy megnézzék, hogy jól vannak-e.
Laptopom társaságában kiültem az emelteti nappali ablakába. Whisky fel ugrott az ölembe, majd dorombolni kezdett ahogy elkezdtem simogatni.
– Szia – köszönt álmosan Louis.
– Meghaltam – nyögtem fel.
– Hallgatlak kicsim – furcsálltam, hogy így hívott, de jól esett.
Elmeséltem mindent. Amikor mondtam neki az össze tűzést amibe keveredtem megdicsért. Mivel mind a ketten álmosak voltunk ezért elköszöntem tőle, majd megágyaztam a kanapén. Whisky végig velem maradt. Bementem utoljára rájuk nézni, hátha már meghaltak és nem nekem kell őket megölni. Iza fent volt és elmesélte az egész életét. Hajnali háromig voltam fent. Márt azt sem tudtam hogy hívtak. Ahogy bele estem a kanapéba úgy nyomott el az álom.
~ Reggel~
– Szarul érzem magam – ismertem fel Iza hangját.
– Én is – motyogta Jade.
– Én nem a piától hanem attól, hogy Zoe tegnap hatkor kelt és háromig ápolgatta a lelkem, meg tegnap kihasználtuk. Gondolj bele mi lett volna ha nincs ott? Hogy jutunk haza, vagy mi lesz azzal a két komával. Sőt semmire nem emlékszek, csak arra, hogy Zoe az egyik pofán vágja. Nem tudom miért.
– Nekem az egész este homályon.
– Jó reggelt lányok, mézes pálinkát? – jött fel apa. Ide éreztem a pálinka erős és finom illatát.
– Soha többet nem akarok pálinkát látni – morogta Jade.
– Én sem – értett vele egyet Iza.
Dél előtt nagyjából rendbe szedték magukat és haza mentek. Ahogy kiléptek én úgy feküdtem le aludni.

5 megjegyzés:

  1. Igaz? Hmm.. Ki játszott kit? Én is szívesen ott lettem volna, hogy röhögjek, mert olvasva vicces volt. :D Mondjuk lehet, hogy a valóságban már kevésbé, de mindegy. :D
    Várom a kövit!
    Puszi! xXx
    Reni

    VálaszTörlés
  2. IMÁDTAM minden betűjét.
    Pussz.:*Helen*

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó lett siess a kövivel!

    VálaszTörlés
  4. Díj van nála! http://2001072520010725.blogspot.hu/ Gyorsan kövit! :)

    VálaszTörlés