III. Évad 26. rész 09/19 H

.:: Leila Szemszöge ::.

– Anya véletlenül nem akarod kinyitni az ajtót. Tele van a kezem – kiabáltam a konyhából.
Választ nem kaptam, de nem is érdekelt. Ha nagyon fontos akkor tud várni, míg letörlöm Leo szájáról a kaja maradékot.
Kivettem a székéből, majd letettem a földre. Megfogtam a két kezét, majd lassan elindultam vele a bejárati ajtóhoz. Egyre ügyesebben tud már járni, félteni nem féltem, hogy beveri magát, mert a pelenkája megvédi a édes baba popsiját.
Folyamatosan nyomkodták a csengőt, sőt már az ajtón is elkezdtek kopogni.
– Mindjárt – morogtam az ajtóban állónak.
Felkaptam az ölembe, majd gyorsan oda futottam. Nagy nehezen el tudtam fordítani egy zárban a kulcsot, majd kinyitottam az ajtót.
– Szia – lépett be rajta a fiam apja. 
– Mit keresel itt? – csodálkoztam.
– Boldog születésnapot – vett elő egy kis dobozt.
Oda adtam neki a fiát, letette a földre, majd lassan megindult vele felfelé az emeletre. Figyeltem ahogy minden lépcső fokon magasra emelte, majd vissza tette. Nagyokat nevetett az én kis hercegem, mikor nem érte a lábát a talaj.
Kinyitottam a dobozt és egy kulcs csomó volt benne. Fel ismertem azonnal, ez a közös házunk kulcsai, amit ott hagytam az asztalon mikor összepakoltam és végleg elhagytam, csak a fiam miatt.
– Mivel magyarázod? – kérdeztem tőle a kulcsot az ujjamon forgatva.
– Szeretném ha a közelembe lenétek. A város másik felén vettem házat, hogy véletlenül se keljen szembe néznetek a médiával.
– Csak ezért? – néztem rá furcsán.
– Minél több időt akarok a fiammal tölteni – mondta, ezután adott egy cuppanós puszit az arcára.
– Ma... – nyújtotta felém a kis kezeit.
Odaültem melléjük, majd megfogtam a kis aprócska kezeit és adtam rájuk egy csókot. Megölelte a nyakam, ezután visszament Niallhoz. Figyeltem, ahogy teljesen belemerültek a saját kis világokba. Adtam egy puszit Leo hajára és felkeltem a szőnyegről.
– Én nem kapok? – biggyesztette ajkai Niall.
– Már megbeszéltük a múltkori után – vörösödtem bele a gondolatba.
– Szerintem azt te is élvezted – húzogatta a szemöldökét.
– Semmit nem változtál – sóhajtottam fel fájdalmas.
– Ennyire nem kell örülni – fogta meg a lábszáram.
Megszorította a térd hajlatomat, mire összerogytam, majd bele estem az ölébe. Erősen tartott, mintha félne attól, hogy elmenekülnék. Bevallom megfordult a fejembe, de túlságosan is vonzott magához.
– Meg kapom, ami jár nekem – simított végig a hátamon.
– Nem érdemled meg rossz kisfiú voltál – böktem meg az orrát, mire grimaszokat vágott.
– Ezért utaztam ennyit, hogy megbökd az orrom. Azt hittem kapok megint egy olyan forró délután, vagy reggel vagy akármit, mint mikor pár hónapja itt voltam.
– Úgy, hogy Leo itt játszik a szőnyegen ne is álmodj róla.
– Még szerencse, hogy két és fél napig foglak boldogítani a jelenlétemmel. Lesz ott egy este, amikor aludni.
– Anyámék meg fogják hallani – temettem az arcom a nyakába.
– Kivétel, ha elfogadod az ajándékod és összepakolunk. Estére ott leszünk, és újra belebújhatunk közösen az ágyunkba.
– Csak lépjek le, mindent hátra hagyva? – húztam el a számát, és ráztam a fejem.
– Beszélj anyukáddal, kérlek – pislogott rám hatalmasakat.
Megforgattam a szemem, majd elővettem a telefont a melltartómból. Niall egy pillanatot sem mulasztott el a mozdulat soromból. Anya azonnal felvette, majd elmondtam neki röviden mi is történt pontosan. Azt mondta, hogy végre rájöttem, hogy nekem ott a helyem. Meg újra összejöhetnék Niallal, mert nem szereti hallgatni a panaszkodásomat. Szóval egész könnyen belement.
– Szóval pakolunk? – csillogtak Niall szemei.
– Igen – csókoltam meg.
Erre a csókra nem csak ő várt, én is pontosan ugyan annyira akartam mint ő. Lehet hogy talán egy kicsivel jobban.

6 megjegyzés:

  1. LEILA ÉS NIALL
    VÉGRE
    ÉS LEO
    Milyen nagyfiú lett :)
    Így olvasva elgondolkoztam mennyi minden megváltozott az első két évadot nézve a harmadik évadra :) Persze jó irányba!

    Szerencse éjjel nagyokat pislogva még van erőm olvasni :))

    VálaszTörlés
  2. Imádom a blogodt. Alig várom a kövi részt.

    VálaszTörlés
  3. Hallod, szívrohamot kaptam mikor megláttam a képet, azthittem hogy zoenak lett gyereke fuck! Aztán persze megnyugodtam, de Leiláéknak nagyon kellett már ez szóval most örülünk :)

    VálaszTörlés