III. Évad 17. rész 07/04 L

.:: Zoe Szemszöge ::.

Kiöntöttem mind a két kávét, majd leültem a székre. Lucky azonnal felugrott a bal oldalamra. Társaságába kortyolgattam a kávét, és vártam, hogy Louis is megérkezzen. Valami eszméletlenül fontos dolga akadt kora reggel. Mondta, hogy siet és eltűnt, ennek úgy durván már két órája.
– Hát Lucky itt hagyott minket – fordultam felé.
Elfordította a fejét, a hatás kedvéért, még a nyelvét is kidugta. Úgy nézett ki, mint egy idióta. Sőt inkább mint, aki frissen szabadult az elmegyógyintézetből.
– Legalább értelmesen néznél, akkor nem érezném magam hülyének, bár mivel egy kutyával beszélgetek. Hagyjuk, csak ártok magamnak.
– Megjöttem – dobta le a kabátját Louis.
– Jó, hogy jöttél, már hülyét csináltam magamból.
– Te soha – adott egy puszit a homlokomra.
– Hol voltál? – adtam oda neki a kávéját.
– Majd meglátod – mosolygott.
– Jobb ha nem is tudom – hagytam rá.
– Úgy is megtudod – kortyolt bele kávéjába. Betette a mikroba, majd megvárta, hogy felmelegedjen.
– Jöttél volna hamarabb – toltam le.
– Pedig siettem – kortyolt bele a gőzölgő italába.
– Mikor akarsz indulni?
– Nekem mindegy.
– Akkor megiszod, pakolunk, és megyünk.
Megitta, a kávéját, majd felmentünk a szobánkba. Gyorsan összepakoltunk, majd Louis levitte a cuccunkat, majd ki is vitte. Felvettem nadrágomat, majd lefelé menet elkezdtem az ingemet gombolni. Louis megállított az utolsó lépcső fokon, majd kigombolta az ingemet, és újra begombolta.
– Jobban néznél ki nélküle – adott egy puszit az orromra. 
– Azért ha nem baj, ha felöltözök?
– Nem, az csak nekem jár ki, Lucky is jön?
– Igen, nem merem itt hagyni, mert valamit szétszed. 
Bezártam az ajtókat, majd Louisra néztem, aki egy teljesen új kocsinak dőlt és valamit figyelt.
– Ezt meg honnan szerezted? – kezdtem el masszíroznom az orrnyergemet.  
– Vettem – mosolygott.
– Minek?
– Mert az a legújabb model.
– Minden sztárnak van?
– Nem, nekem van először.
– Vezethetem? – pislogtam rá.
– Most, hogy mondjak neked nemet? – kérdezte miközben egy nagyon sóhajtott.
– Sehogy – villantottam rá a csodás mosolyom, és közben még pislogtam is.
– Nem adom – tette zsebre a kulcsot.
– Csak egy kicsit.
– Majd – nyitotta ki az utas felőli oldalt –, remélem nem tesz semmi kárt a kárpitba – bökött Luckyra, aki kényelmesen aludt a hátsó ülésen.
– Fel sem fog kelni.
– Akkor induljunk, és ígérem, majd vezetheted.

28 megjegyzés:

  1. Új kocsiii!! Drukkolok Zoe-nak, hogy hamar vezethesse :D
    Még mindig cukik együtt ♥♥♥♥
    Ölel, Gab

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hidd el hamarosan vezetni fogja, elvégre ő Zoe Samantha Goldenwin.

      Törlés
  2. Szia Zoe! :)
    Nagyon jo a resz, mint mindegyik :) Imadom a Zoe+Louis parosunkat <33 amugy csak en nem tudom hova mennek vagy tenyleg nem lehet tudni? :) bocsi kicsit nagyon belezavarodtam :'D mind1 majd visszaolvasom a reszeket :) tudom erdekes egy leny vagyok xD de te igy szeretsz ugye? :') *-* en nagyon szejetlek <3
    XxX Klau
    U.i.: Sieeeess!!! :)
    #favorite #Louis #Blog... #Nem #Leszel #A #Testverem? xD
    U.i.2: Nekem is kell olyan kocsiiii *-*

    VálaszTörlés
  3. Szia! Nagyon jó lett a rész! :) Gyorsan kövit!
    Amúgy a rész nem lett jó... Hanem fenomenális!!! :) Csak így tovább!
    Panni*

    VálaszTörlés
  4. Szia! Nagyon jó lett a rész! :) Gyorsan kövit!
    Amúgy a rész nem lett jó... Hanem fenomenális!!! :) Csak így tovább!
    Panni*

    VálaszTörlés
  5. Szia megint én. Most nem bloggal kapcsolatban írok hanen blog csártássa. Azt szertném kérdezni te mit írtál a chathez tudod az a kicsi? Mert én nem tudom hogy mit kell :( pedig szeretném mert elkezdtem egy blogot :) Pann*

    VálaszTörlés
  6. Uuuuuuuu, nekeeeem is kell olyan kocsiiiii!!! Zoééé!!! Vegyél nekem kocsit! >•< Szeretem a kocsikat te szereted a kocsikat? Uhh...fogyi lettem így Estére :D :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Figyelj még nem vagyok híres sem gazdag szóval nem kapsz kocsit, meg már bocs de előbb magamnak vennék.

      Törlés
    2. Dehát szülinapos vagyook :/ de másodiknak kapnék, nem? ;)

      Törlés
    3. ha megvettem a kertes házat akkor utána veszek neked egy kocsit

      Törlés
  7. Istenem! Megláttam új rész rohamom lett!*-*
    Imádom LouisZoe párost :))*-*
    Lehet rosszul sejtem, de amikor Zoe vezetni fogja nem éppen fog mimden zökkenő mentesen menni, vagy lehet tévedek :D

    VálaszTörlés