III. Évad 1. rész 06/10 L

.:: Zoe Szemszöge ::.

Ahogy megláttam az arcát, nem lehetett leírni, hogy mi játszódott le bennem. Tudtam, éreztem minden porcikámban, valakit olyat takart az álarc vagy a sötét, de ilyenre nem gondoltam. Borostás volt az álla meg bajsza is látszódott egy kicsit. Barna haja össze-vissza állt, de lehet, hogy csak azért mert bele túrtam. A tökéletes pasi feküdt előttem. Az álla leesett miközben figyelt, így tökéletes láthattam hófehér fogait. Ez a pillanat tört rész alatt történt. Egy pillanatnyi megfutamodásomat azzal fejeztem be, hogy magam elé fogtam a pokrócot, majd a ruháimat felvéve megindultam az ajtó felé. Ahogy mentem felhúztam a ruhámon a cipzárt, ezután leakasztottam a kabátom, a táskámat is megfogtam. Ahogy nyitottam volna az ajtót rá tette a kezét a vállamra.
– Ne menj el – suttogta.
– Ez nem lehet igaz – támasztottam neki a fejem a félig nyitott ajtónak.
– Beszéljük meg.
– Hogy? Ez nem helyes nekünk már rég vége.
– Soha nem mondtad, hogy nem akarod újra kezdeni.
– Te nem is, de William igen.
– Samantha is úgy tekintett a kapcsolatukra, hogy vége, de engem Zoe véleménye érdekel.
– Nem tudom Louis – néztem rá.
– Szeretsz még?
– Nem tudom.
– Akkor mikor fogod tudni? – láttam a kétségbe esést a szemébe.
– Nem tudom – ráztam meg kétségbe esetten a fejem.
– Akkor mi legyen?
– Legyen ez, addig meg kitalálok valamit.
– Mi?
– Csak szex.
– Maradjon ez? Barátság extrákkal? – kérdezte, látszódott a szemén, hogy nem tetszik az ötletem.
– Igen, jobbat nem tudok.
– Én igen, legyen olyan minden mint régen.
– Az nem lehet – vágtam rá azonnal.
– Miért nem? – lepődött meg.
– Mert nem, nem tudom megcsinálni.
– Mit nem tudsz megcsinálni?
– Semmit, képtelen vagyok, adj egy kis időt. Kérlek – néztem rá könyörgően.
– Majd hív, ha tudod mi lesz  adott egy csókot a fejemre, majd hagyta, hogy elmenjek.
Nem mondtam többet, és megindult a kocsi felé. Beszálltam, majd lefejeltem a kormányt. Második meg, hogy újra lefejeljem, majd ott hagytam, és gondolkodtam.
– Ilyen szerencsétlen, balfaszt mint én még nem hordott hátán a világ. Találtam egy személyt, akivel egy tudom felejteni Louist. Erre kiderült, hogy az, akit Williamnak hittem az valójában Louis. Hogy nem jöttem rá, hogy a középső nevét használta. Miért nem jutott eszembe? Csak neki volt ilyen tengerkék szeme, de nem jöttem rá. Tetoválások, hogy nem vettem észre? A hangja, az a dallamos hangja, amit több millióan szerettek, hogy nem vettem észre? De az is lehet, hogy pontosan ezért tetszett annyira William. Bele szerettem újra. De ki szeretni sem szerettem ki belőle soha.

13 megjegyzés:

  1. Ááááááááá végre itt a 3. évad!!!!!!!!!!!!!!!!! Megérte fent maradnom ;)
    Mostmár mégkíváncsibbá tettél ezzel a résszel. Megtudták, hogy ki a másik... kíváncsiságot halmozol a kíváncsiságra (és még várnom kell a következő részre :/ )
    Nem baj, megpróbálom kibírni! További jó blogolást!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szépen lassan majd jönnek a részek, csak tanulni ne kellene annyit.

      Törlés
  2. ÚRISTEN!*-*
    Itt a 3.évad végre és ez a rész fantasztikus lett.:)) És végre megtudták, hogy egymásba szeretettek bele újra. Ez annyira cuki!
    Izgalommal, falkaparással várom az új részt szerintem közben 4x feldobom a talpam is.:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vigyázz a körmeidre, meg sokat kell tanulnom és csak ritkán tudom hozni a részeket.

      Törlés
  3. Víííííííííííí ez annyira jóóóóóóó!!! most nagyon felpörögtem... :D ;D jó, befejezem... nagy levegő... be...ki...be...ki...
    OK, most már tudok normálisan is írni... Nagyon jó lett. Zoe helyében én is megfejeltem volna a kormányt. Amúgy most itt virulok a szobámban, az előbb a bátyám bejött, és hülyének nézett( ismét) ahogy ugráltam. Elvileg a töltőmért jött, de annyira nem kellhetett neki, mert azonnal megfordult, és kiment XD.

    XX Tami

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy a részem elmélyíti a kapcsolatodat a bátyáddal.

      Törlés
    2. Egyszerűen csodálatos! Nagyon örülök a harmadik évadnak! Annyira cuki volt ez a rész! Nekem mindegy mikor hozod a részeket csak legyenek! Várom a kövit!

      Törlés
    3. ÓÓÓÓ... már nem egyszer nem értette a gondolkodásom, mert amíg Ő filmet néz, addig én olvasok/írok. Am ez nem az első eset volt XDD

      Törlés
    4. Ilyenkor kimondottan örülök, hogy nincs testvérem. Elég ha anyámék néznek örültnek.

      Törlés
    5. Dejó lenne...ááá...csak egy álom XD nem, néha szeretem. Néha...

      Törlés
    6. Kuncsorogsz az új részét, kuncsorogsz? Jól teszed.

      Törlés
    7. Én??! Nagyon XD
      Tami, csak szarakodik a blogger ;)

      Törlés
    8. Szegény Tamara Timitami rész nélkül maradt. Ez az élet.

      Törlés