II. Éved 75. rész 10/8 L

.:: Zoe Szemszöge ::.

Egy hete a szörnyű tragédiának. Matt mindig értesít, ha valami történik. Idáig csak annyi volt, hogy Grace ott folytassa az életét ahol abba hagyta. Fiúk meg vissza mentem turnézni. Harry segg részere issza magát minden nap, kivétel amikor bezárják a szobájába, hogy estig józan maradjon. Beszélt Gracével és akármennyi is fájt neki szakítottak, jobb volt Gracenek, hogy csak a felépülésre koncetráljon. Így csendben szenvedünk. Amy meg én az iskolába folytjuk a bánatunkat. Leila meg alig akart kimozdulni a házból. Egész nap Leoval volt. Soffy meg szerencsés Adammal volt, vagy át jött hozzánk, hogy kikapcsolódtunk, volt amikor elmentünk bulizni. Az érdekes volt. Két szerencsétlen hisztizett Leila meg el sem jött.

– Sziasztok – jött meg Soffy, Adammal az oldalán.

– Megjött a párocska – kiáltottam fel Amynak.

– Jöttünk gratulálni.

– Miért? – ráncoltam a szemöldököm.

– A múlt heti vizsgádhoz – mondta Adam.

– Ja – esett le, hogy miről volt szó.

Igen múlt héten a sok dráma között befejeztem a vezetést. A jogosítványom már meg volt így nem kellett a büdös taxikat igénybe vennem, csak ha nagyon muszáj volt.

– Én megyek, jó csajos estét – Adam oda hajolt Soffyhoz majd adott neki egy csókot és lelépett.
– Tolerálhatnál minket – mondta Amy.

– Igen – értettem vele egyet.

– Mi az Zoe hiányzik Louis? – lökött meg Soffy.

– Igen, de nem azt mondtam hogy nem fog hiányozni hanem, hogy nem fogok úgy nyavalyogni mint ti. Nem lesz olyan, hogy pl. Amy megfogja magát és megindul Isztambulba, és nem veszem észre.

– Kedves vagy, hogy rám gondolsz, de miért pont Isztambul? – kérdezte, mire a tévére mutattam, amiben Isztambul jellegzetességeiről volt szó.

– Mit találtál ki mára? – kérdeztem miközben felültem a kanapén.

– Arra gondoltam hogy mivel október van, de az idő csodás ezért elmehetnénk egy kicsit sétálni. Luckyra is ráfér – mutatott a dögre aki a farkát kergette.

– Szerinted azért ilyen hülye, mert nem volt tegnap sétálni? – kérdezte Amy.

– Nem alapból.

– Nem hiszem, van más beütése is. Tegnap egész nap a farkát kergette. Rosszabb mint a pasik többsége. Őt is, mint a többit, csak a farka érdekli.

Csengettek ezért kitotyogtam a pizsamámba, majd ajtót nyitottam. Pizzas fiúra voltam felkészülve, aki szinte minden más nap meglátogat, most éppen a reggelinket hozta volna.

– Szia húgi – jött be Edward.

– Ne hívj már így – hisztiztem, ráadásnak még toporzékoltam is.

– Apa kérdezte, hogy mikor vagy vele hajlandó beszélni.

– Soha – vontam meg a vállam, majd vissza mentem a kanapéhoz.

Újra megszólalt a csengő, de most Amy indult meg az ajtóhoz. Megint nem a kajánk jött meg hanem Leila érkezett meg, mert Leot betette a bölcsibe.

– Most már ingyen lesz a kaja – morogtam.

– Felháborító – értett velem egyet Lucifer.

– Mondom én – kezdtem el vele beszélgetni.

– Egyet értek.

– Köszönöm.

– Ki beszéltetek minket, akkor mehetünk – mondta Soffy.

– Hova? – ráncolta a homlokát Edward.

– Oda ahova te nem jössz – böktem meg a mellkasát.

– Mondtam egy szóval, hogy menni akarok? – pöckölte meg hajam.

– Tényleg, akkor miért kérdezted, nem kell játszani a védelmező szerepét, lehet hogy rendőr vagy, de ez nem jogosít fel arra, hogy folyamatosan a nyakamba lihegj.

– De az feljogosít, hogy a húgom vagy és nem akarom, hogy valami hülyeséget csinálj.

– Azt csinálok, amit akarok, szóval arra van az ajtó – mutattam az ajtó irányba.

Összefonta a mellkasát majd felhúzott szemöldökkel nézett rám.

– Egy rendőrt, nem dobhatsz ki a házadból.

– Bírósági végzésed van?

– Gondolj bele, mi lett volna ha hamarabb ismerik egymást? – hallottam Leila hangját.

– Szerintem az egyik már nem élne – értett egyet vele Soffy.

– De ki? – tette fel a nagy kérdést Amy.

Nem foglalkoztam velük hanem megfogtam egy esernyőt, majd azzal kezdtem el csapkodni Edwardot míg ki nem mentem. Ahogy rácsuktam az ajtót vissza akart jönni, de csak akart. Én belülről nyomtam ő meg kívülről húzta.

Annyira bele merültem az ajtó tartásba, hogy azt vettem észre, hogy a kilincs a kezembe maradt. Arrébb léptem, és figyeltem ahogy az ajtó kiszakadt a tokjából.

– Ezt te csináltad – vágtam rá azonnal, közben eldobtam a kilincset.

– Nem te csináltad – mutattam rá.

– Én – mutattam magamra –, te szakítottad ki a helyéről.

– Te voltál.

– Te voltál.

(jó fél óra múlva, de lehet, hogy több is)

– Te voltál.

– Te voltál.

– Te szakítottad ki a helyéről – vágtam hozzá.

– Te vágtad be annyira, hogy a kezedben maradt a kilincs.

– Most már fogjátok be – vágott fejbe minket Amy.

– Auu! – ugrottam meg.

– Van fogalmad róla, hogy ki vagyok? – kérdezte Edward.

– Egy kiabáló, ideg ölő személy akit már agyon kellett volna ütni – válaszolt helyettem Leila.

– Nem is vagyok ilyen – vágta rá.

– De.

– Nem.

– Ne kezdjétek – vágták rá azonnal egyszerre.

Morogva felmentem, majd felöltöztem és vissza mentem a nappaliba. Ahol egy számomra idegen ember lófrált.

– Ki ő? – kérdeztem Amyt.

– Megcsinálja az ajtót amit ti tönkre tettetek – mutatott rám, meg Edwardra.

– Ő kezdte – mutattam rá azonnal.

– Nem ő volt.
– Komolyan én meg az öcsém nem csináltunk így. Pedig ő csak 10 éves  – fogta a fejét Amy.
– De ő nem olyan köcsög mint ez a vad barom itt mellettem – mutattam a szeretett bátyámra.

– Tudjátok, nem érdekeltek – hagyott ott minket.

Össze néztünk, majd észre vettem egy halvány mosolyt a száján. Én is elmosolyodtam, mire felnevetett.

– Béke? – kérdezte tőlem.

– Béke – fogadtam el a kezét.

– Apával hajlandó vagy beszélni.

– Nem, csalódtam benne, nem fogok azonnal megbocsátani neki, főleg hogy még nem is tudja hogy mi a bajom. Mi lenne, ha te barátnődet szólná le, akkor te is így állná hozzá?