II. Évad 100. rész 06/09 L

.:: Zoe Szemszöge ::.

– Helló – nyílt ki az ajtót. – El ment az áram, így romba dőlt a tervem.

Nem láttam az arcát, csak a körvonalát. Nagyon gyenge volt a fény, így esélyem sem volt megtudni ki is, pedig arra a pillanatra vártam, hogy megtudjam, hogy ki is ő. Mit rejt az álarc, vagy éppen a sötétség. Mögém jött, majd levette a kabátom.

– Pedig rengeteg tervem volt – suttogta a fülembe.

– Egy kis sötét nem hiszem, hogy meg akadályozza – simítottam végig a kezén.

– Engem zavar, soha nem láttam a hercegnőm csodálatos arcát.

– Majd vissza jön az áram – fordultam felé.

– Meg akarom nézni, hogy néz ki rajtad ez a ruha – húzta meg a ruha szélét.

– Máskor is fel tudom venni? – ragadtam meg a gallérját.

– De az nem lesz meglepetés.

– Majd nem szólok.

– Rendben – adott egy csókot a nyakamra.

Szembe fordult velem, majd adott egy apró csókot. Ahogy elvált az ajka Louisra gondoltam. Megráztam a fejem, majd ráhajtottam a fejem a mellkasára.

– Mi a baj egyetlenem? – csókolt bele a hajamba.

– Apám utál a volt pasim miatt. Én utálom, mert a semmiből rám küldte a bátyámat.
– Nekem idegesítő húgaim vannak, akik folyamatosan azt kérdezgetik, hogy miért nem békülünk ki az exemmel.

– Nekem azt a barátaim mondják.

– Utálom őket ezért, ne ők mondják meg, hogy mit csináljak.

– Ismerős a helyzet.

Megfogta a kezem, majd elkezdett húzni valamerre.

– Volt hűtött pezsgőm. Valamennyire csak hideg még.

Elengedtem a kezem, majd kitapogattam az utat a konyhapultig, majd fel ültem rá. Míg megpróbálta a pezsgőt kiönteni, pár poharat össze is tört.

– Hölgyem – mondta valahol.

– Pulton.

– Ez jó lesz – indult meg.

Pár káromkodás után nagy nehezen találkoztunk.

– Hercegnőm – nyújtotta a poharat.

Kinyújtottam a kezem, majd elvettem egy poharat.

– Ilyen randin sem voltam még – kortyoltam bele.

– Hidd el, én sem – ölelte át a derekam.

Megittuk a pezsgőnket, majd a pultra tettük, ahonnan le is vertük. Megfogta a kezem és behúzott a nappaliba, vagy is csak gondoltam, mert egy kanapén ültünk.

– Olyan csöndes vagy – simította meg a kezem. – Valami bánt?

– Igen, vagy egy papagájom, ami már nagyon öreg.

– Milyen idős? – húzott bele az ölébe.

– Nem lehet pontosan meghatározni, kb 70 évre tipplenek az orvosok.

– Nem fiatal.

– Igaz, de mit fogunk csinálni áram nélkül?

– Csináljuk azt amit a 18. században – söpörte el a hajam.

– Demográfia robbanásra gondolsz?

– Nekünk a töri tanárunk úgy tanította, hogy elment az áram.

– Micsoda véletlen – fontam át a kezem a nyakán.

– Igen – csókolgatta a nyakam.

– Mi lenne, ha felmennénk? – piszkáltam a haját.

– Hát, ha utána kórházba akarsz kerülni akkor mehetünk.

– Miért?

– Mert még világosba is neki megyek az ajtónak, vagy éppen annak ami az utamba kerül. Új ház, még nem szoktam bele.

– Akkor itt maradunk – nyomtam le a kanapéra.

Ránk terített egy pokrócot, majd elkezdte a hajam piszkálni. Én apró köröket rajzoltam a mellkasára. Hirtelen felgyulladtak a lámpák, Tv is megjelent a híradós bemondó koma. Megfogtam a pokróc szélét, majd felkönyököltem, hogy megnézzem ki az én titkos lovagom.

–THE END–

Írjátok le a kedvenc pillanatokat az évadból. Kíváncsi vagyok kinek melyik. 

Az én kedvencem a beteg humorom legperverzebb változata. 

"– Kapcsold ki a tévét – suttogta a fülembe, majd csókot nyomott az érzékeny bőrre.
– Miért?
– Mert elégi morbid, hogy a Hupikék törpikék főcím dala szól miközben szexszelünk.
– Szeretkezünk – csókoltam bele a nyakába, mire elmosolyodott."